Ziggy Marleynak 10 testvére és 7 gyermeke van, s apja nyomdokain halad: béke, szeretet, tisztelet – hirdeti

2019/07/27  ·   Ajánló   ·  koncert.hu

A néhai reggae király, Bob Marley legidősebb fia jövő kedden ad koncertet a Budapest Parkban.

Fotó: www.ziggymarley.com

Az 50 éves Ziggy Marley már gyerekfejjel belekóstolt a rockzenei körforgásba, tízévesen ott volt apja lemezfelvételén, és turnézott is vele. Tizenegy évesen alapította meg három testvérével, Sharonnal, Cedellával és Stephennel a Melody Makerst, amely Bob Marley 1981-es halála után szép pályát futott be és egészen 2001-ig működött.


A Melody Makersszel három, szólóelőadóként öt Grammy-díjat kapott eddig. Legfrissebb albumát, a tavaly megjelent Rebellion Risest, amelyet "csak" jelöltek Grammyre, elismeréssel fogadta a szaksajtó. A reggae lemez zeneileg energikus, lüktető, a szövegek pedig arról szólnak, hogy változásra van szükség a világban, az embereknek rá kell ébredniük arra, mik az igazán fontos dolgok.

"Ha fel akarsz lázadni a világban tapasztalható rossz dolgok ellen, kezd azzal, hogy eszmélj önmagadra. A lemez egyik dala, a See Dem Fake Leaders arról a hazugságáradatról szól, amit a politikusok szájából hallunk világszerte. Másként, őszintén gondolkodó emberekre van szükség és a forradalmi változásokat a most felnövő generáció fogja meghozni" – mondta Ziggy Marley, aki Angliából telefonon adott interjút az MTI-nek.

Hozzátette: ne várjuk el, hogy a dolgok másként menjenek, ha magunk nem teszünk érte semmit.

"Sok-sok évig fog tartani, de hozzá kell látnunk minél előbb, amíg az esély megvan".

A reggae előadó a World Revolution című dalához készített klipjében négy kamasz gyermeke, Judah, Gideon, Abraham és Isaiah – valamint a rapper SamuiLL Kalonji – társaságában énekel arról, hogy gyűlölet és háború helyett béke és szeretet, "édes forradalom" kell az embereknek.

Az MTI kérdésére Ziggy Marley azt mondta, hogy Bob Marley gondolatai ma is érvényesek a világban, és ha élne, ugyanazt mondaná, mint egykor.

"Közös világban élünk együtt, amelyet senki sem sajátíthat ki magának. Mindenkinek a maga útját kell járnia, békében, szeretetben, és tisztelni a másikat".

Ziggy Marley amerikai koncertjei után ezen a héten kezdte európai turnéját és a brit állomások (Cornwall, Malmesbury, Chester) után jön Magyarországra: július 30-án a Budapest Parkban először játszik a fővárosban. (Tavaly a VeszprémFesten lépett fel.)

"Nincsenek előzetes várakozásaim egy-egy fellépés kapcsán. Remélem, a budapesti közönséggel is megtalálom a közös hangot és mindenki felszabadult lesz" – szögezte le. Koncertjein saját számai mellett mindig játszik Bob Marley-dalokat is (mostani turnéjának állomásain például a One Love-ot, a Get Up, Stand Up című számot és a Jamminget), de egykori családi zenekara, a Melody Makers szerzeményei (köztük a Justice és a Look Who's Dancing) is előkerülnek.

"Bár nem tervezem, nem zárom ki, hogy a testvéreimmel lesz még közös koncertem. Családként nagyon összetartóak vagyunk, a zene tekintetében viszont régóta külön utakon járunk, ami teljesen rendben van" – jegyezte meg. Ziggynek összesen tíz testvére van különböző anyáktól. Apjához hasonlóan neki is sok, hét gyermeke van, közülük a 30 éves Bambaata maga is reggae énekes.

Ziggy Marley a zene mellett (saját kiadóvállalata van) is rendkívül aktív: dolgozik az apjáról szóló életrajzi filmen, korábban Marijuanaman címmel képregénykötetet és animációs websorozatot készített, megjelent családi szakácskönyve és gyerekkönyve, és számos gyermekeket segítő jótékonysági kezdeményezés részese.

 

Ziggy Marley, Bob Marley, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek