Cintányéros cudar világ

Én valahogy így képzelem.
„Vegyél elő papírt, ceruzát, és diktálom. Kell nekünk egy bazinagy hely, férjenek be vagy ötezren. De ingyen, bérmentve, mondjuk a Syma, és írd föl azt is, ne felejtsük mindezt elmondani még az elején. Kell a színpadra egy óriáshegedű aranyból, nem, nem igaziból, kell két kivetítő a szélére, és középre, teljes színpadszélességben, egy vetítővászon. Minek? Mit tudom én. Vetítsetek rá kopott kópiájú rajzfilmrészleteket, a Mózes a kőtáblákkal nagyon baró lesz abból az alsókategóriás animációból, meg nagy magyar festők repróit, tudod, rázummolsz egy részletre, aztán úsztatod a képet balról jobbra és vissza - elmegy vele legalább tíz perc. Ja, és tetvészkedő fecske is kell, de hogy ne legyen annyira unalmas 20 percen keresztül, nyomjatok rá pluszban egy hegedűt is, ahogy forog a saját tengelye körül. Egyébként meg azt vetítesz rá, amit akarsz, nekem a jutyúbvideók meg a diszkófények is jók, de ha már nem marad ötleted, lökd rá a Földet a Holdról nézve. Lépcső is kell. De olyan, aminek világítanak a lépcsőfokai, és amikor a Szulák lépked lefele, egyenként is villogjanak. És tudod, mit? Ha pörgősebb a zene, az egész ütemre villogjon. Szükség lesz még fellobbanó fáklyákra, füstgépre és emelőszerkezetre. Tudod, amikor a Sissinek öltözött Janza fölemelkedik a kedvenc magyar népe fölé, mögé állnak a huszárok a zászlóval. Tök jó lesz. Jaja, kell még lézer is, s amikor szóló van, csak úgy cikázzanak a fények. És olyan csupasz a nézőtér fala, oda is vetítsetek valamit, virágot, absztrakt mintát, bármit. Lufik is kellenek, azt is írd fel. Kell még 300 fogyatékos. Húzd alá kétszer, el ne felejtsük kihangsúlyozni, hogy milyen jók vagyunk velük. Hogy fogyatékkal élőnek hívják? Az hosszú. Apropó, Kozma atya is kell, és legyen készenlétben a kamera, amikor köszöntjük. Hol, hol: hát az első sorban, nem, majd a kakasülőn... Uhh, majdnem elfelejtettem: az egyes részek között hívjuk fel a figyelmüket, hogy az Operett jövő évi bérletei az előtérben kaphatók, és aki emlékszik a dátumra, mondja el azt is, hogy az általa előadott részlet mikor hangzik majd el az új évadban. Atikám, a tiéd mikor? Október 19? Ok, mondjuk bele mikrofonba. Kellenek még táncosok, cifra ruhák és majdnem elfelejtettem: jöjjenek a Nyári-lányok is, őket csipázzák nagyon. Hogy nem operett? Mér, hegedű lesz náluk? Na, látod. Mi ez a szó itt, nem tudom elolvasni... Ja, MISSZIÓ. Na, ezt is majdnem elfelejtettem: szükség lesz egy olyan átlátszó, műanyag kottatartóra, ami a Viktornak is van. Plexi, ja. Az elején kijövünk, köszöntjük a közönséget, és elmondjuk nekik a missziónkat meg a küldetésünket. Hogy az mi? Majd addigra kitalálom, mert azt mégse mondhatjuk, hogy keressünk sok pénzt egy - színvonalát tekintve - falusi búcsúban is lezavarható operetthaknival. Kell még két tenyérbemászó konferanszié is, lehetőleg egyik se tudjon kulturáltan mozogni és beszélni a színpadon, hadonásszanak és intonáljanak szörnyűségesen. Ami nem kell: stílus, egységes elgondolás, mértékletesség, továbbá hangerő, harmónia, működő mikroportok, tiszta énekhangok, lélek, lendület, jó hangzás. Zúdítsátok rá listán szereplő cuccokat a népre, higgyétek el, kajálni fogják, és borítékolom, a ringóvállúnál őrjöngve fognak tapsolni..."


Hangsúlyozom, mindezt én képzelem így, és nem vagyok egy kifejezett operett-fan. Egyszerűen kíváncsi voltam, hogy néz ki egy gigakoncert ebben a műfajban. S amit láttam, ugyan elszomorított, de rajtam és azon a pár emberen kívül, akik még eljöttek a szünetben, láthatóan mindenki élvezte, bár a szomszédom már a második szám után elkezdte nézegetni az óráját, és a negyedik után pedig megindult a ki-bejárkálás. Őszintén drukkoltam az egésznek, de miután a partnerem kijelentette, hogy ha még egy percig fűrészelik a száraz fát, leveti magát a magasból, eljöttünk. De remélem, az a sok idős ember az arcán elégedett mosollyal tért szombat éjjel nyugovóra.

(NMY)