A még épülőben lévő West Balkánban ülünk a Nyugati-téren, március vége van. Este Kiscsillag koncert lesz – a Kispál mellett ez Lovasi másik, régi-új formációja.
Mostanában eléggé el lehetsz havazva az újságírók miatt a Kossuth-díj kapcsán.
Több interjút adtam mint koncertet, ez biztos.
Mennyire esett szét az életed emiatt?
Részben át kellett programoznom a napjaimat, általában a munka helyett csinálom (van néhány talonban lévő munka). Interjúkat adok nappal, interjúkat javítok éjszaka..
Egyfajta kötelezettségnek érzed az interjúkat?
Azt gondolom igen. Vannak még mindig nagyon kellemes találkozásaim és élményeim, és nagyon sokszor, mire adok mondjuk kilenc interjút, a tizediknél már tudom, hogy mit akartam a legelsőnél mondani. Bizonyos értelemben hozzásegít ahhoz, hogy én is lássam hogy mit gondolok éppen.
Amikor Oláh Ibolyával beszéltem, azt mondta, hogy jó lenne ha a Kispál és a Borz is megkapná azt a médiafigyelmet amit ő kapott meg, mert megérdemlitek – erre pár napra rá itt a Kossuth-díj.
A Kossuth-díj bizonyos értelemben sok embert irritál, hiszen csomó ember számára ez a műfaj mindenestől a kukába való. És ugyanakkor sok embernek, (az idősebb bácsiknak és néniknek, akik nem találkoznak ezzel a műfajjal, nem nagyon ismerik) viszont valamilyen módon a legitimációt jelenti. Ez egy nagyon érdekes helyzet, hogy megállítanak a nyugdíjas nénik, bácsik, hogy gratuláljanak, és azt mondják hogy „András, halljuk, ismerjük a munkáit, és nagyon megérdemelte." Persze én tudom, hogy ez nem így van, de attól függetlenül jólesik.
Visszatérve a kérdésre, én azt gondolom hogy az a fajta médianyilvánosság, amilyet az Ibolya kapott – az a fajta felkorbácsolt, hiszterizált média – senkinek nem tesz jót hosszú távon. Ez a fajta hullám olyan magasra emeli őket, ahonnan óhatatlanul megtapasztalják, hogy milyen az, amikor lefelé megy. Természetesen az a normális, hogy van egyfajta libikóka. Van olyan, hogy beüt egy lemezed, azzal két-három évig turnézol. És utána azt mondják, hogy „Akkor tessék, most abba lehet hagyni". Nyilván addigra már te is unod. Utána kellene csinálni egy másikat. És ha nem sikerül, akkor megtapasztalod azt, hogy milyen az, amikor hiába csinálsz szerinted jobbat, szerinted mást. Mert lehet hogy pont olyan az időszak, lehet, hogy nem érdekli már a médiát. Majdnem minden kinti popzenész, akinek viszonylag hosszú a karrierje, tudja azt, hogy milyen a bukás...
Magyarországon kevésbé működik ez. Főleg azok a hosszú életű előadók (pl. mi), akik relatíve médiafüggetlenül működnek éveken keresztül. Ha nem írtak rólunk, akkor is voltak a koncertjeinken, ha írtak rólunk, akkor is voltak a koncertjeinken. Hogyha írtak rólunk, akkor lehet hogy többen ismertek fel a boltban, de mondjuk nem biztos, hogy többen megvették a lemezt. Ez a saját ellentétébe is csaphat. Hiszen pontosan tudjuk, hogy tulajdonképpen egy sztár is unalmassá válhat, mert egy idő után – bármilyen jó számot írt vagy bármekkora slágert –, ha újra megszólal, akkor szétlövik az emberek a Szokol rádiót. Van egy bizonyos pont, miután telített lesz a füled azoktól a hangoktól. Rossz számoknál előbb, jobb számoknál kicsit később.
A média, jól felfogott érdekéből mindig csúcsra járatja ezeket az előadókat, holott nem biztos, hogy kellene. És tényleg csak a legtehetségesebbek vagy a legjobb állóképességek nem bolondulnak ebbe bele, azok, akik nem vesztik el azt a fajta attitűdöt, ami miatt megszerette őket a közönség – szóval csak ezek a srácok vagy lányok jönnek ebből ki jól. Ma már azokat, akiket annak idején mindenki megbámult és a lányok szaladgáltak utánuk autogramokért meg sem ismerik az utcán. Mi egy másik utat választottunk. Annak idején nem indultunk volna el ilyen tehetségkutatókon (mint ahogy soha nem is indultunk el). És azt gondolom, hogy abba a fajta muzsikálásba, ahogy mi játszunk meg ahogy hozzáállunk a zenéléshez, mindez igazából nem is fér bele. Pont azt gondolom, hogy ezt a kvázi platózását a mi sikerünknek, ami egy szépen, hosszan elnyúló hullám (éppen már ha a hullám hasonlatnál vagyunk), azt mi tulajdonképpen annak köszönhetjük, hogy minket sosem futtatott csúcsra a média. Abban a pillanatban, hogy orrba-szájba játszik minket, ugyanaz történik.
Egyébként ez lenne az egészségesebb. Ha lett volna az elmúlt húsz évben Magyarországon rádió, ahol ebből a műfajból is játszottak volna dalokat.... Az MR2 megjelenése, és aztán a következő hullámban pedig az, hogy a Danubius és a Sláger megszűnt... nos ez gyökerestől felforgatta... na jó, nem gyökerestől, de alapvetően némi fodrozódást vitt a könnyűzenébe. És innentől az van... mondok egy példát: egy olyan zenekarnak, mint például a Péterfy Bori, vagy a 30Y, jó esetben 4-5-6-8 évébe tellett volna hogy befusson. Míg most kb. fél év alatt befuttatta őket egy új médium. Igazándiból ez az egészségesebb bizonyos értelemben, hogy ha valaki jó vagy tehetséges, akkor arra rácuppan a sajtó, hiszen ő is abból él, hogy vannak új arcok. Náluk annyira alacsony volt a kockázat vállalása az eddig regnáló kereskedelmi rádióknak, (az országos kereskedelmi rádióknak), hogy egészen egyszerűen egyfajta fojtószelepként működtek. Néhány új arcot kinyomtak – legendák szólnak arról, hogy hogyan lehetett bekerülni mondjuk a Danubius listájára. És akkor azokat játszották, és utána aztán volt, hogy ejtették. Addig használták, elhasználták, utána ment a kukába. Ez nyugatabbra is ugyan így működik, csak az a különbség hogy kint állandóan sorban állnak a zenekarok és a popzenei kínálat minden területét lefedik a rádiók.
Nálunk volt az a hullám, pl. az MR2 zenekaroknál, amelyik gyakorlatilag startra készen állt, és viszonylag épkézláb produkciókkal rendelkeztek. És azóta ez a hullám lement, ezek a zenekarok valamilyen szinten befutottak, lefutottak. Mindegy, mindegyiknek meg van a saját története. De igazándiból nem nagyon jött utána még egy olyan hullám. (Igaz az MR2 sem nyitott tovább elég bátran a meglévő többi magyar irányzat felé). Szóval jött 10-15 új piaci szereplő, és utána nem nagyon jött más. Mert egészen egyszerűen nem voltak kész produkciók. Viszonylag kevés az a produkció, amely kompakt, nem csak egy vagy két jó száma van, hanem színpadra lehet tenni, és az mondjuk olyan másfél-két órán keresztül le tud kötni másfél-kétezer embert.
Az persze elég sok irányba vezet, hogy miért nincsenek...
Pont azért nincsenek, mert ez egy rendkívül szűk, és azon belül is leszabályozott piac. Most beszélhetnénk arról, hogy miért ilyen a médiatörvényünk, milyen politikai alkuk áldozatai vagyunk stb., stb... De igazándiból ennek a szakmának annyira alacsony a lobbiértéke, hogy kevéssé tudott bármiért is kiállni... Egyrészt a megosztottsága miatt, másrészt azért, mert egész egyszerűen viszonylag annyira kevés jövedelmet termel, hogy ez volt a legkisebb szempont, amikor mondjuk a médiapiacon alkudoztak a pártok.
Visszatérve a díjra, ha 1987-ben a Kispál és a Borz alapításakor valaki azt mondja neked (ami még bőven az előző rendszerben volt), hogy több mint húsz év múlva Kossuth-díjat fogsz kapni, azt mennyire...
Hittem volna el? Én tulajdonképpen akkor se nagyon hittem el, amikor először hallottam innen-onnan. Egészen addig, amíg hivatalos úton nem értesítettek. De természetesen nem hivatalos úton hallottam először. Azért ez még most is viszonylag hihetetlen, nem véletlenül érdekli a sajtót. Az mondjuk szerintem nem akkora hír, hogy egy köztiszteletben álló – valószínűleg jelentős, kortárs komolyzenész – Kossuth-díjat kap. Az már egy érdekesebb hír, ha olyan kap Kossuth-díjat, aki mondjuk 43 éves, nem feltétlenül áll köztiszteletben és erősen megkérdőjelezhető, vagy sokak által már eddig is megkérdőjelezett a tevékenysége...Tehát ez egy érdekesebb szituáció. Lehet, hogy Kovács Jóska bácsi a sarkon sokkal fontosabb dolgokat csinált mint mi, csak mi voltunk reflektorfényben. Ez az egész valószínűleg arról szól, hogy van egy generáció, amelyik ilyen módon is kívánta jelezni, hogy megérkezett. A saját értékrendjét, a saját generációs alapértékeit vagy a saját zenéjét ilyen módon beemelte a kánonba. Lehet, hogy csak ennyi...
Kiscsillag koncert előtt beszélgetünk, ez a másik együttesed a Kispál és a Borz mellett. Érdekes hogy nem esett túl messzire az alma a fájától. Konkrétan a Kiscsillag is elég 'kispálos'.
Igazából ezen folyamatosan dolgozunk, hogy azért valami karakteres különbség legyen. De eleve nem is lehet olyan nagy különbség, hiszen azért a volt tagokból, a Kispál volt tagjaiból áll. A Kiscsillag majdnem úgy indult, hogy volt egy ilyen 75%-os átfedés, ugye, ha a Lecsót nem számítjuk. De a Lecsó is megfordult a Kispál keretei között – tíz éven keresztül dolgoztunk együtt. Először élesen akartuk hogy különbözzön, ezért akartunk másik énekesnőt is, vagy egy énekesnőt, vagy egy másik énekest... De a zenei források, főleg a korai Kispált tekintve, nagyon hasonlóak. A Kispál zenekar sokkal kevesebb koncertet vállal, de azok a koncertek nagyobbak lesznek. Mondjuk úgy, hogy ez egy professzionális produkció kíván lenni ezentúl. Tavaly volt hatvanegynéhány Kiscsillag-koncert és harmincegynéhány Kispál. Idén összesen lesz tizenvalamennyi.
Annyira emblematikus figurája vagy a Kispálnak és annyira sok oldalról toltad az együttest, hogy lassan nem is Kispál és a Borznak, hanem Lovasi és a Borz-nak is lehetne nevezni..
2004 óta nincs is új lemezünk. Azóta van bizonyos értelemben a Kiscsillag. Ha úgy nézzük, akkor jelen pillanatban azt is lehet mondani, hogy a Kiscsillag annyira aktív, mint a Kispál volt a kétezres években. Az, hogy én bizonyos értelemben elkezdtem csomó minden mást csinálni, az láthatólag visszavetette a Kispál zenekart. Ez részben tudatos döntés, részben nyilván megvannak a belső okai. Az biztos, hogy valamilyen módon, nagyjából a kétezres évektől gyengülni látszott az a szerzői kettős, amit én alkottam az Andrással. Az a fajta munkamódszer vagy együtt alkotás, valahogy elkezdett döcögni. Lehet, hogy már a Kiscsillag zenekar alapításában is benne volt ez bizonyos értelemben. Bizonyos értelemben pedig meg nem. Mert amikor megalakultunk, még mi sem láttuk magunk előtt ennyire, hogy mi lesz. A zenekar utolsó albuma az kifejezetten érdekes helyzetet eredményezett, mert miközben a nagyobb részét én írtam – vagy én erőltettem –, eközben az lett a vége, hogy sem én, sem a zenekar nem volt elégedett az eredménnyel. Én úgy éreztem hogy sokkal jobban meg tudtam volna csinálni az együttes nélkül amit akartam, ők meg úgy érezték... ők meg nem tudom, hogy mit éreztek, ezt tőlük kellene megkérdezni. Mindenesetre ők is elégedetlenek voltak vele. Pontosan az a fajta egység bomlott meg, amiért annak idején azt hangsúlyoztuk, hogy a Kispál azért jó, mert külön-külön rosszabbat csinálunk, mint együtt.
Általában az a zeneipari aranyszabály, hogy a több mint húsz éves, sikeres együtteseket amíg lehet, együtt kell tartani, már csak a név miatt is.
Látok magam előtt példákat olyan zenekaroktól, akik azt mondták – relatíve tisztességesen –, hogy „körülbelül ennyi volt a dologban". És akkor „Hagyjuk, vagy ne lépjünk fel, vagy mindegy hogy hívjuk" - mindenesetre a látványos aktivitást beszüntették. Viszont látok olyan zenekarokat is, akik nagyjából húsz-harminc-negyven éve a húsz-harminc-negyven éves slágereikből élnek. Mondjuk a Rolling Stones-nál senki nem reklamál azért mert a Satisfactiont játsszák és az új lemezükről maximum egy vagy két dalt játszanak. De ugyanez elmondható a legnagyobb "nagygenerációs" sztárokról is. Tényleg egy vagy két dalt játszanak a még jó – de friss – lemezeikről is, hogyha éppen turnéra indulnak. Én ezt mondjuk fájlalom. Ez nekem mindenképpen az egyik olyan ok, ami miatt egész egyszerűen azt gondolom, hogy nincs értelme úgy tovább csinálni, ha mindenki csak a múltunkra kíváncsi. Én nem akarom játszani a húszéves számainkat. Vagy legalábbis nem ennyiszer. Nem akarok, úgymond, a múlt dicsőségéből megélni. Engem ez nem érdekel ilyen szinten.
Látsz arra lehetőséget hogy a Kispálba valami vérátömlesztés segítségével életet leheljetek?
Nézd, a Kispál most hozott három számot, amit nagyjából a Dióssy rakott össze vagy hangszerelt meg – közösen csinálták. Mind a három baromi izgalmas. Szerintem nagyon erős számok. És szerintem a kutyát nem fogja érdekelni (azért ezt megkérdőjeleznénk, mert ezek baromira jó számok - a szerk.)...
Akkor gyakorlatilag megvan az a dolog is, hogy lavírozni kell az igények között?
Én azt gondolom, hogy ez a zenekar mindig arról szólt, legalábbis nekünk, hogy éppen az aktuális elvárásokkal szemben mentünk. Vagy legalább is megpróbáltunk azok között ügyesen lavírozni, vagy nem tudom... Ez sem tudatos. A kilencvenes években sokkal kevesebb – mondjuk úgy – kihívással kellett szembenéznünk, hiszen leginkább magunk voltunk ezen a piacon. Sokkal inkább képesek voltunk a sokféleségre. Jelen pillanatban szinte minden egyes részterületnek lett egy-egy specialistája. Egy-egy olyan zenekar, ami jobban csinálja azt, amibe mi belekóstoltunk vagy beleszagoltunk. Mégis, pont ebből a szempontból sokkal szabadabb időszak volt. Jelen pillanatban a Kispálnak egyetlen egy lehetősége van szerintem: kell csinálni egy olyan lemezt, ami felülírja az eddigi Kispál-albumokat. Hogyha ez nem lesz meg, ha nem készítünk egy ilyen lemezt, akkor sem fog a zenekar mint alkotóközösség szétmenni valószínűleg, mert minket még nem kell bunkósbottal egybeterelni. De az biztos hogy nem fogunk sokat játszani. Annyit fogunk játszani, ami még jólesik.
[kiegészítés] 2010 április 2:
A beszélgetés után csupán pár nappal hallottuk az Kispál feloszlásáról – vagy inaktivitásáról, kinek hogy tetszik – szóló híreket...
Állítólag a Szigeten búcsúzik el a közönségtől a Kispál, igazándiból nem lepődtünk meg rajta az eddigiek után. Össze tudnád foglalni pár mondatban hogy végül miért született ez a döntés? Mennyire végleges ez?
Február vége óta eldöntött tény, hogy abbahagyjuk. Ez volt az utolsó időpont, amit kitűztünk magunk elé, hogy csináljunk egy lemezanyagot. A Kispi csinált is 3 számot, de közben ő is elkezdett próbálni másokkal. A Dió stúdiózott, én Kiscsillagoztam, úgy tűnt, most senkinek sem annyira fontos, hogy együtt maradjunk. Belátható időn belül nem tervezünk újabb fellépést a Sziget-koncert után. Persze soha ne mondd, hogy soha, de ez lesz az egyetlen búcsúkoncertünk – ha valaha újra jelentkezünk, akkor az azért lesz, mert csinálunk egy szerintünk klassz új lemezanyagot, de nosztalgiázni nem akarunk soha. Mondjuk ha lesz is ilyen, az nem mostanában lesz, de nincs olyan személyes ok ami miatt ne zenélnénk újra együtt, tehát végleg kizárni sem kell...
Lovasi András, interjú, West Balkán, Kossuth-díj
Szólj hozzá!