22 évvel a Run DMC-gyilkosság után megszületethet az ítélet

2024/02/28  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

2002-ben volt hír, hogy New Yorkban meggyilkolták Jam Master Jayt, a Run DMC egyik tagját a három közül. A 37 éves rappert egy zenei stúdióban lőtték fejbe.

22 évvel a Run DMC-gyilkosság után megszületethet az ítélet

A Run DMC tagjai tették először széles körben népszerűvé és elfogadottá a hiphop zenét. Ennek legemlékezetesebb állomása a rapegyüttes és az Aerosmith nyolcvanas években készített közös száma, a nagy sikerű Walk This Way. A New York-i Queens hiphoptrió volt továbbá a műfaj első együttese, amely a Billboard sikerlistáin is csúcsra ért. Az 1984-es Rock Box volt az első tisztán rapszám, amit az MTV lejátszott. Mizell halála után a rajta kívül Joseph "Run" Simmonsból és Darryl "DMC" McDanielből álló projekt feloszlott.

A brooklyni szövetségi esküdtszék bűnösnek mondta ki Karl Jordan Jr-t (“Little D”) és Ronald Washingtont (“Tinard”) a Run-DMC nevű híres hiphop együttes tagjának, Jason Mizellnek, más néven "Jam Master Jay"-nek 2002. október 30-i meggyilkolásában.

Mindkét vádlottat kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos összeesküvésben való részvétel közben elkövetett gyilkossággal és lőfegyverrel elkövetett emberöléssel vádolták, amiért Mizelltre halálos lövést adtak le az áldozat Hollisban, Queensben található stúdiójában. 

Amint az a tárgyalás során bebizonyosodott, az 1990-es évek és 2002 között, zenei karrierjétől függetlenül, Mizell részt vett a New York keleti körzetében és máshol nagy mennyiségű kokain értékesítésének megszervezésében. 2002 augusztusában Mizell körülbelül 10 kilogramm kokaint szerzett be bizományba egy kaliforniai szállítótól. A kokaint Washington, Jordan és mások Marylandben akarták forgalmazni. Egy vita Washington és az egyik baltimore-i összeesküvő között oda vezetett, hogy Mizell kihagyta Washingtont és Jordant a közel 200 000 dollár értékű marylandi kábítószerüzletből. Az árulást követően Washington és Jordan addig folytatta a a "kábítószer-összeesküvést", amíg végül 2002. október 30-án Jason Mizell meggyilkolásával ki tudták vonni a forgalomból.

Az ítélet meghozatalát négyhetes tárgyalás előzte meg. Az ítélethirdetéskor a most 40 éves Jordan és az 59 éves Washington legalább 20 év börtönbüntetésre számíthat, a maximális büntetés pedig életfogytiglani börtönbüntetés lehet.

Forrás

 

 

Jam Master Jay, Run DMC, gyilkosság, drog

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek