A legjobban kereső már nem élő 13 híresség között 8 zenész van

2020/11/30  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Az amerikai Forbes idén is összeállította a kissé bizarr listáját, amin a tizenhárom legjobban fizetett halott híresség szerepel – a magyar Forbes is átvette a cikket, mi pedig őket idézzük.

A legjobban kereső már nem élő hírességek között 8 zenész van

1. Michael Jackson

Elhunyt: 2009-ben.

2020-as bevétel: 48 millió dollár ≈ 14,5 milliárd forint

A popkirálynak már nyolcadik éve sikerült megőriznie az első helyezést a listán. Ezen még a 2019-ben megjelent, nagy port kavaró Neverland elhagyása című négyórás dokumentumfilm sem tudott változtatni, ami pedofilként mutatta be a művészt. A bevételeinek több, mint hetven százalékát a Mijac Music kiadó bevételei és a Sonyval kötött hosszútávú megállapodás adják.

5. Elvis Presley

Elhunyt: 1977-ben.

2020-as bevétel: 23 millió dollár ≈ 7 milliárd forint

Az idei utazási korlátozások megviselték Elvis birodalmát. Az énekes házából átalakított múzeumába, a Gracelandbe zarándokoló rajongók általában több, mint 10 millió dollárt tesznek hozzá Presley éves bevételeihez. A múzeumnak idén két hónapra be kellett zárnia, most csökkent kapacitással működik.

7. Juice WRLD

Elhunyt: 2019-ben.

2020-as bevétel: 15 millió dollár ≈ 4,5 milliárd forint

A show bizniszben „Juice WRLD” néven ismert Jarad Higgins tavaly decemberben hunyt el alig kilenc hónappal a Death Race for Love című albuma megjelenése után. A harmadik albumát már posztumusz adták ki, ami rögtön a Billboard listájának élére került.

8. Bob Marley

Elhunyt: 1981-ben.

2020-as bevétel: 14 millió dollár ≈ 4,2 milliárd forint

Az elmúlt évben majdnem egymilliárdszor hallgatták streamelve a zenéit. Emellett a House of Marley márkájú pólók, öngyújtók, fülhallgatók és mikrofonok eladásai körülbelül 3 milliárd dollárt hoztak.

9. John Lennon

Elhunyt: 1980-ban.

2020-as bevétel: 13 millió dollár ≈ 3,9 milliárd forint

Negyven évvel John Lennon meggyilkolása után még mindig előszeretettel használják a Beatles zenéit tévéműsorokban és filmekben is.

10. Prince

Elhunyt: 2016-ban.

2020-as bevétel: 10 millió dollár ≈ 3 milliárd forint

Amellett, hogy streamelve több százezren hallgatják az amerikai zenészt, a lemezeladási is jelentősek.

11. Freddie Mercury

Elhunyt: 1991-ben.

2020-as bevétel: 9 millió dollár ≈ 2,7 milliárd forint

A 2018-ban bemutatott Bohemian Rhapsody című film visszahozta Mercury-t a reflektorfénybe. A zenei jogdíjak bevételei mellett a Queen témájú ajándéktárgyak eladása is megugrott.

12. George Harrison

Elhunyt: 2001-ben.

2020-as bevétel: 8,5 millió dollár ≈ 2,6 milliárd forint

A Beatles tagja még úgy is egy hétszámjegyű csekket zsebelt be a Cirque du Soleil Love című műsorának készítőitől, hogy a műsornak az év nagy részében állnia kellett.

A teljes lista itt.

toplista, halott hírességek, gazdag, pénz, Forbes

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek