Az amerikai álom: az első rapper, aki milliárdos lett

2019/06/04  ·   Bulvár   ·  koncert.hu, MTI

A zenéjével és üzleti befektetéseivel saját birodalmát felépítő Jay-Z az első milliárdos rapper a Forbes üzleti magazin szerint.

Fotó: Forbes

A Forbes a rapper jelenlegi vagyonát mintegy egymilliárd dollárra (287 milliárd forintra) becsülte. Mint írják, Beyoncé férje főleg annak köszönheti sikereit, hogy saját brandet épített, ahelyett, hogy csak felkarolt volna már meglévő vállalkozásokat.

Az üzleti magazin szerint Jay-Z az egyetlen milliárdos rapper, a szintén sikeres rapper-producer Dr Dre még nem érte el ezt a státuszt. Utóbbinak mintegy 770 millió dolláros (221 milliárd forintos) vagyona van.

Jay-Z, eredeti nevén Shawn Carter New York szegény negyedeiben nőtt fel. 1996-ban megjelent Reasonable Doubt című albuma indította el pályafutását. The Blueprint című, 2001-ben kiadott lemezét idén márciusban beválogatták a Kongresszusi könyvtár nemzeti lemeztárába "kulturális, történelmi, illetve esztétikai jelentősége miatt".

A Forbes a sztár különböző vagyonelemeinek összeadásából számolta ki becsült vagyonát, levonva belőle a szupersztár életmód költségeit.A 49 éves előadó vagyonát a BBC News szerint egyebek mellett 75 millió dolláros (21,5 milliárd forintos) zenei katalógusa, az Armand de Brignac pezsgő- és a D'Ussé konyakmárkából való 410 millió dolláros (117,5 milliárd forintos) része, New York és Los Angeles divatos részein fekvő ingatlanjai, a Tidal zenei streamingszolgáltatásban való 100 millió dolláros (29 milliárd forintos) része és 50 millió dolláros (14,3 milliárd forintos) művészeti gyűjteménye alkotja.

Beyoncénak szintén 335 millió dollár (96 milliárd forint) feletti vagyona van, és a pár együttes nettó vagyona már évek óta egymilliárd dollár fölött mozog.

Jay-Z a világ egyik leggazdagabb emberével, Warren Buffett üzletemberrel szerepel együtt a Forbes legutóbbi címlapján. A 40 évvel idősebb milliárdos már évekkel ezelőtt meglátott valamit a rapperben, mikor a Forbesnek nyilatkozott róla.

"Jay egy jóval nagyobb osztályteremben tanít, mint én valaha tettem. A ma felnövő fiatalságnak tőle kell tanulni" – mondta.

 

Beyonc, Jay-Z, milliárdos, gazdagság, Forbes

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek