Blikk: Öngyilkos lett Pásztor Anna zaklatója a börtönben

2019/02/28  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A Blikk értesülései szerint öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben Pásztor Anna zaklatója, Jozef P., aki ellen a korábban felhozott vádat épp a napokban súlyosították.

Blikk: Öngyilkos lett Pásztor Anna zaklatója a börtönben

A BVOP nem sokkal a cikk megjelenése után közleményt adott ki, melyben – a férfi nevének mellőzésével – közölték, hogy a letartóztatott férfi a kórházba szállítása után meghalt.

Az előzmények

Mint ismeretes, nemrég megváltoztatták a férfi ellen felhozott vádat: mivel kés volt nála, a bíróság szerint emberölés előkészületére kell módosítani az eddigi zaklatásról, az ügyet pedig egy másik bíróság tárgyaljta volna. A vádlott a Blikk szerint megdöbbent, láthatóan magába zuhant, de megértette, amit a bíróság mondott neki.

„Borzasztóan sajnálom, őszinte részvétem a családnak és a barátainak. Nagyon sajnálom a történteket. A múlt heti bírósági tárgyaláson én őszintén elfogadtam a bocsánatkérését, elhiszem, hogy megbánta, amit tett” – nyilatkozta Pásztor Anna a Blikknek.

 

Pásztor Anna, zaklatás, öngyilkosság, börtön

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek