Egy pirotechnikai kellék okozott tragédiát koncert közben

2019/09/02  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A BBC értesülésére hivatkozva a 444.hu írta meg, hogy szörnyű baleset történt egy spanyolországi koncerten.

Egy pirotechnikai kellék okozta a spanyol énekesnő halálát koncert közben

A Madrid közeli Las Berlanas kisváros négynapos fesztiváljának záró produkciójaként lépett fel a Super Hollywood Orchestra. A több mint 1000 néző előtt adott showműsor egyik száma alatt felrobbant egy pirotechnikai kellék. A társulat táncosa és énekesnője – plusz vezető koreográfusa –, a 30 esztendős Joana Sainz Garcia a robbanás következtében elvesztette az eszméletét, s bár a helyszínen is próbáltak rajta segíteni és a mentők kórházba is gyorsan kórházba vitték, a hasi sérülése végzetesnek bizonyult – már nem tudták megmenteni az életét.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy bár a 15 fős társulatból többen is a színpadon tartózkodtak a robbanás pillanatában, másnak nem esett baja. A produkció szervezői szerint vagy hat éve használják ugyanazt a pirotechnikát, és eddig egyetlen alkalommal sem volt gond vele. Feltételezik, hogy nem megfelelő anyag került az egyik töltetbe, ami szétrobbantotta az eszköz fémburkolatát.

Carlos García González, az avilai tartományi tanács elnöke azt nyilatkozta:

"Joana Sáinz nevét örökre összekapcsolják Las Berlanas nevével – de sajnos nem a színpadon végzett kiváló munkájáért, hanem az esemény miatt, ami váratlan halálát okozta."

A cikk forrása: 444.hu, Newsweek

fesztivál, Spanyolország, Super Hollywood Orchestra, Joana Sainz Garcia, tragédia, pirotechnika

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek