Nem a kakas okozta Jimmy vesztét

2019/01/03  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Jó előre szólunk: nem derült ki pontosan, mi történt. De a Bors cikkéből annyi kiderült, nem az inkriminált kakas volt a tragédia okozója.

Nem a kakas okozta Jimmy vesztét

Tizennyolc évvel  – és egy nappal – ez­előtt, január második napján hunyt el az ország legnépszerűbb énekese.

A halálát számos legenda övezi, többek szerint öngyilkos lett, van, aki a házban jelen lévő nejére és az azóta elhunyt családi barátra, H. Évára gyanakodott, de olyan elképesztő elképzelések is akadtak, miszerint Jimmy megrendezte a halálát, és el akart menni az országból.... (Vö. Elvis él!)  A nyomozás lezáró hivatalos jelentés szerint baleset történt.

A realitáshoz legközelebb álló verzió szerint a sztár – aki többek elmondása szerint fegyvermániás volt – kilőtt az ablakon, majd, hogy megnyugtassa a jelenlévőket, a fejéhez emelte a pisztolyt, úgy gondolván, annak tára immáron üres...

A kakas-elmélet állítólag azért sem áll meg, mert az az ablak, amin az énekes kilőtt, pont a másik oldalon helyezkedik el: a kakas a ház túlsó oldalán lévő szomszéd hátsó kertjében kukorékolt. Mindemellett a kakasszó és a lövés között minimum másfél óra telt el.

Ennyivel lettünk tájékozottabbak a Bors cikkéből, meg annyival, amit Zámbó Árpi (vagy a bulvárlap újságírója) hozzátett: "Maradjunk annyiban, egy nap kiderül az igazság".

Nos, ezt a napot nem tudjuk, mikor jön el, azt viszont igen, mikor lesz a hagyományos nagy Jimmy-emlékkoncert Csepelen:

 

 

 

Zámbó Jimmy, kakas, tragédia, emlékkoncert

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek