Nem szállnak le Lovasiról

2021/04/22  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

Azt már korábban megírtuk, hogy Lovasi András közúti balesetéről tőle magától tudhatod meg a legtöbbet (lent)... Már amennyiben a téma érdekel, zenei oldalról megközelítve kis jelentőséggel bír. Az az érdeklődés viszont lenyűgöző (nem az), ami a történetet kíséri, még az MTI fotósa is ott termett anno a kereszteződésben.

Fotó: Lovasi András FB

Itt az újabb felvonás.

"Gondoltam, itt, nyilvánosan válaszolok erre a levélre. A válaszom csak teljes terjedelmében, kizárólag változtatás nélkül közölhető" – vezeti be kommentjét err a levélre a zenész:

"Ha a Blikk erről értesült, akkor az biztos úgy is van. Az ügyészség eddig is gondoskodott róla, hogy az ügy minden fejleményét előbb tudja a sajtó, mint az ügyvédem és én. A helyzet pedig úgy áll, hogy engem vagy az ügyvédemet e pillanatig nem értesítette senki hivatalosan az állítólagos perújítási kérelemről. Addig is, csak ismételni tudom magam: sajnálom, ami történt, vállalom a következményeket, de kizárólag azokat, amelyeket én okoztam. Egyben szeretettel értesítem, hogy jövő hónap végén tervezem kiadni az új szólólemezem Grand Hotel Halmahera címmel. Akkor is számítok szíves érdeklődésére.
Üdvözlettel: Lovasi András."
Az említett új albumról annyit lehet tudni, hogy prózai részekkel kiegészített anyagon a dobok kivételével az énekes-gitáros játszik valamennyi hangszeren, illetve a Jutka új verziójában Kispál András gitározik. 

 

Lovasi András közúti balesetéről tőle magától tudhatod meg a legtöbbet

 

Lovasi Andrásnak van egy építő javaslata

Lovasi András, baleset, bulvár, Grand Hotel Halmahera

 

 

Szólj hozzá!


Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Ádám 75 – Minden dalt egy kicsit rockosabbá teszek

Jubileumi koncertre készül Végvári Ádám 2026. október 29-én az Erkel Színházban. A műsorban a szólóanyagokon kívül természetesen helyet...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center és a Fonó képviselői beszélgetnek majd Pajor Tamással arról, hogyan lehet Magyarországon kulturális intézményt építeni, működtetni – és megőrizni annak autonómiáját.

AWS az Arénában

Új dallal hangol fennállásának 20. évfordulójára az AWS: megjelent a Pillanatom, amelyet novemberig még két új szám követ. A jubileumot november 14-én eddigi legnagyobb önálló koncertjével ünnepli a zenekar a Papp László Budapest Sportarénában.
Új koncertek