Pár nap, és megnyílik a világ legkisebb étterme Svédországban

2020/05/04  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A Sokszínű Vidékben olvastuk a hírt, hogy május 10-én Stockholmtól megközelítőleg 350 kilométerre, Värmland településen megnyílik a világ tuti legkisebb étterme – ami ennél kisebb, az már nem étterem. Az már szinte nincs is.

Fotó: Sokszínű Vidék

A Bord For En, magyarra fordítva Asztal Egy Főre elnevezés nem költői: tökéletesen fedi a valóságot. Az ötletgazda házaspár birtokán egyetlen asztal áll a mező közepén, és nem, nem lehet párban érkezni, mert székből is csak egy van. Az "étteremben" nincsenek pincérek, sem várakozók: minden nap csak egyetlen vendéget fogadnak, a pár pedig csak rá figyel majd. Hogy mindezt mennyiért? A háromfogásos menüért mindenki annyit fizet majd, amennyit kedve tartja...

A fentiek nyomán megpróbáltuk elképzelni, milyen lehet a világ legkisebb fesztiválja... De még mindig ezen erőlködünk, mert nagyon nem megy.  Viszont, ha összekapcsoljuk a svéd kezdeményezést a Lángoló által javasolt megoldással, miszerint a most megnyíló – egyelőre vidéki – vendéglátóhelyek teraszai legyenek egyben koncerthelyszínek is, máris megvan a világ legkisebb koncertjének megvalósítási lehetősége is.

Addig is, rendeljetek házhoz koncertet!

 

Fotó: Bohemian Betyars/FB
a világ legkisebb étterme, Svédország

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek