Sir Rod Stewart odacsapott – nem páncélban, nem a kardjával

2020/01/06  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

S nem ezért nem volt ez egy kifejezetten lovagias tett: vádat emeltek ellene, mert (puszta kézzel, szerencsére) nekiment egy biztonsági őrnek – számolt be sajtóértesülések alapján a HVG.

Fotó: Penny Lancaster/Instagram

Ráadásul egy babazsúron, ami kifejezetten cikivé teszi az egészet :) Bár, ha arra gondolunk, hogy Sir Roderick a gyerekekért tette, az egy másik olvasata a dolognak... de még mindig ciki.

A szemtanúk szerint, az őrök közölték a 74 éves sztárral, hogy a társaságában lévő gyerekek nem mehetnek be a magánpartira, erre az énekes és a vele érkező lévő többi felnőtt hangoskodni és „cirkuszolni” kezdett, s eme cirkusz keretében az énekes ököllel mellbe vágta az egyik biztonsági őrt.

A verekedésben állítólag részt vett Rod Stewart 39 éves fia, Sean is, így most mindkettejüknek meg kell jelenniük az egyik Palm Beach-i bíróság előtt februárban.

Arról nem szólnak a híradások, hogy a további 7 gyereke közül ki volt még jelen a botránynál. Első unokája csak hat hónappal fiatalabb az énekes nyolcadik gyermekénél, akik mindketten Stewart 66 éves korában születtek és most 8 évesek. (Tudtátok követni?)

Elnézve a Daily Mail által 2017-ben közölt családi fotót, csak a legkisebb fia, Aidan és az unoka, Delilah van még max. babazsúr-korszakban. A képről egyébként hiányzik két lánya: Ruby (31) és az annak idején (Stewart 17 éves volt) örökbeadott Sarah (55). A bal oldali hölgy pedig a felesége.... (Penny Lancaster, 48).

 

Rod Stewart, botrány, babazsúr

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek