Szobrot állítanának Budapesten Freddie Mercurynak

2019/12/27  ·   Bulvár   ·  koncert.hu

A Duna-partra álmodta meg Mercury szobrát egy magyar rajongókból álló csoport – olvastuk a Blikkben.

Fotó: YouTube

"Magyarországon adott először koncertet a legendás Queen együttes a szocialista országok közül még 1986-ban. A zenekar lemondott a nekik akkor már bőven kijáró sztárgázsiról. Miután megtudták, hogy hazánkban akkoriban mennyi volt egy átlagember keresete, a ma­gyar pénztárcákhoz igazították a jegyárakat. Ez a gesztus már önmagában elegendő volt ahhoz, hogy a magyar nép szívében különleges helyet foglaljon el a brit együttes" – vélekedik Gyarmati Arnold építési vállalkozó, aki egész életében rajongott a csapat frontemberéért, Freddie Mercuryért.

Azt is elárulta, már több önkormányzattal felvette a kapcsolatot a szobor lehetséges helyérôl, ezért bátran kijelentheti: elvi támogatást már kapott komoly helyekről.

"Már elkészült a szobor koncepciója: mint köztudott, Freddie egy igen megható gesztust tett nemzetünknek, a kezéről olvasva megtanulta az egyik legismertebb népdalunkat, a Tavaszi szél vizet áraszt címűt, hogy azt aztán a jelen levő ezrekkel együtt énekelje el. Nem lehet kérdés, hogy a bronzból készítendő alkotásnak ezt a jelenetet kell ábrázolnia" – szögezte le Gyarmati.

A vállalkozó bízik abban, hogy a szponzorok és az alkotás helyszínét végül biztosító önkormányzat támogatásával az el­képzelése hamarosan megvalósulhat.

A cikk forrása

 

Queen, Freddy Mercury, szobor, Tavaszi szél

 

 

Szólj hozzá!


 Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Cirque de Margaret: Co Lee-cirkusz a Kristályban

Utolsó fejezetéhez érkezik Co Lee cirkuszos epochja, amely a Cirque de L’Homme [CDL] című, tavaly februárban debütált nagylemeze óta zajlik. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Slash visszatér!

Myles Kennedy & The Conspirators társaságában 2024. április 19-én lép fel az MVM Dome-ban.

A nő, aki kilenc nyelven énekel – jön, jön, jön Lara Fabian

Nem is olyan rég járt nálunk: 2022 októberében adott koncertet az Arénában. 2024. április 30-án egy másik helyszínen, az MVM Dome-ban fog fellépni.

Elhunyt a Supermanagement társalapítója és tulajdonosa, Ferich Balázs

Ferich Balázs neve onnan is ismerős lehet nektek, hogy a Blind Myself basszusgitárosa volt, majd amikor Tóth Gergővel kis kanyarok után önálló céget alapítottak – ez lett a Supermanagement –, ők vették a szárnyaik alá például a Wellhellót, Dzsúdlót és Azahriah-t is. A zenész-menedzser mindössze 36 éves volt.
Új koncertek