Van-e szomorúbb látvány egy elégett gitárnál? Kigyulladt a turnébusz, odalett a teljes felszerelés

2019/07/29  ·   Bulvár   ·  Simonyi Éva

Kigyulladt a Betraying the Martyrs együttes kisbusza, amelyben többek között Chris Adler dobos Megadeth-es dobfelszerelése is elégett, de szerencsére senki nem sérült meg.

Fotó:  Betraying the Martyrs/FB
Fotó: Betraying the Martyrs/FB

Nemrégiben írtuk meg, hogy a Lamb Of God metálegyüttes alapítója, Chris Adler hivatalosan is kiszállt a zenekarból, és sajnos most sem egy jóhír miatt került a címlapokra a zenész.

A dobos néhány évvel ezelőtt a Megadeth-el is együtt zenélt, és a dobfelszerelés, amit a Dystopia című album felvételekor használt, lángra kapott a Betraying the Martyrs zenekar kisteherautójának tüzében, amit kölcsönadott nekik a turné idejére.

A sajnálatos esemény még július 12-én történt, emiatt a Betraying The Martyrs-nak le kellett mondania észak-amerikai turnéját. A zenekar tagjai és a személyzet is épségben megúszta, de a tűzeset súlyos anyagi kárt okozott az együttesnek, hiszen a teljes felszerelésük odalett.

Az énekes Aaron Matts azt nyilatkozta, “szívfacsaró”, ami történt, de úgy tűnik, inkább örül, hogy senkinek nem esett baja.

“Mindannyiunkat mélyen érint, ami ma reggel történt. Mind jól vagyunk, de ugyanakkor rettentően elkeseredtünk, hiszen minden, amiért keményen dolgoztunk az évek során, a zenei felszerelésünk, és a személyes holmink is, percek alatt odalettek. Hálás vagyok, amiért mi ittvagyunk egymásnak, és épségben megúsztuk az esetet. Őszintén sajnáljuk, hogy ismét el kell szalasztanunk egy lehetőséget, hogy azoknak játszhassunk, akik már nagyon várták, hogy lássanak minket. Hamar talpraállunk, és visszatérünk hozzátok. Köszönjük!”

A zenekar megemlíti a sofőrt is, Daniel Johnson-t, aki nélkül nem élték volna túl az esetet. A sofőr ugyanis, amikor kigyulladt az autó, azonnal felriasztott minden bandatagot, akik így időben, sérülés nélkül ki tudtak szállni, sőt, Johnson saját testi épségét kockáztatva megpróbálta kimenteni a zenekar személyes holmiját, ami viszont sajnos már nem sikerült.

A Betraying The Martyrs anyagi segítséget kért rajongóitól, hiszen a jelentős kár most igencsak visszavetheti karrierjüket. Azt írták, a befolyt összeg egy részét Johnsonnak szeretnék ajánlani hála jeléül segítségéért.

A kitűzött 27.000 dolláros célból több, mint 23.000 dollár már befolyt majdnem ezer adakozó jóvoltából.

Ha ti is szeretnétek segíteni talpraállni a zenekarnak, itt tudjátok támogatni őket:

A zenekar managere megosztott egy videót is a tűzesetről:

 Ősszel európai turnéra indulnak, reméljük, ezeken a helyeken beparkol már az új busz:

A hír forrása

A tűzeset fotói innen

Betraying the Martyrs, turnébusz, tűz, Chris Adler, közösségi adakozás

Képtár

  • Van-e szomorúbb látvány egy elégett gitárnál? Kigyulladt a turnébusz, odalett a teljes felszerelés kép 77009
  • Van-e szomorúbb látvány egy elégett gitárnál? Kigyulladt a turnébusz, odalett a teljes felszerelés kép 77010
  • Van-e szomorúbb látvány egy elégett gitárnál? Kigyulladt a turnébusz, odalett a teljes felszerelés kép 77011
  • Van-e szomorúbb látvány egy elégett gitárnál? Kigyulladt a turnébusz, odalett a teljes felszerelés kép 77012
  • Van-e szomorúbb látvány egy elégett gitárnál? Kigyulladt a turnébusz, odalett a teljes felszerelés kép 77013
 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek