12 évesen már túl van 250 fellépésen – most az EFOTT-on lép fel

2017/06/24  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, dehir.hu

Wesser Patrik 4 évesen kezdett dobleckéket venni, a média úgy is hívta: a "CSODADOBOS ÓVODÁS", ma pedig a világ egyik legfiatalabb dobosaként, szólóban és csapatban egyaránt tevékenykedik. Zenekarával, a Crockodile Rockkal július 13-án az EFOTT közönségét is minden bizonnyal meghódítja.

12 évesen már túl van 250 fellépésen – most az EFOTT-on lép fel

A zenekar 2013-ban alakult. Eleinte elsősorban a hatvanas-hetvenes évek zenéjét játszották, listájukban ott volt a Led Zeppelin és Jimi Hendrix mellett például Stevie Ray Vaughan is, s ahogy bővült a repertoár, újabb és frissebb darabokkal is előálltak. Aztán a repertoárt felét gyakorlatilag kicserélték: a Crocodile-bulikon Nirvana, AC/DC, Red Hot Chilli Peppers, Jonh Buttler is szól, és állítólag egy olyan dobpárbaj is a műsoruk része, amilyet nem mindennap lehet látni (hallani)… (Ezt ők mondták.)

Ami annál is izgalmasabb, hiszen a dobos mindössz 12 éves.  Patrik szereti a Crocodile Rock csapatát, jól érzi magát zenésztársai között. Pércsi Sándor (basszeros), Kabai István (gitáros) és Tamás Nándor (énekes) mellett persze nem a tipikus rockzenészek életét éli, de gyakorlatilag óvodás kora óta jelen van a hazai és külföldi színpadokon. 

 

 

efott, wesser patrik, crockodile rock

 

 

Szólj hozzá!


Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Macy Gray… Honnan ismerős ez a név?

Lehet, hogy elsőre nem ugrik be az arca, sőt még a neve sem. Aztán megszólal: néhány másodperc az I Try-ból, és hirtelen minden a helyére kerül....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina Kulturális Központban Ludvig Parmenttel közös produkciója érkezik Budapestre, amely a kimondott szót és az elektronikus zenét kapcsolja össze.

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni koncerthelyszín túlélésére szervezett pénzgyűjtő koncerten részt vegyenek. Két jó dolog is származott ebből, egyrészt a Bush Hall megmenekült és köszöni szépen, azóta is jól van,...
Új koncertek