Neoton 1000

200 fellépő a 600 lelkes településen: Panyolafeszt

2019. július 21.  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Több mint húsz helyszínen csaknem kétszáz fellépő szórakoztatja majd az idei PanyolFeszt vendégeit augusztus 1. és 4. között a hatszáz lelkes Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Panyolán.

Fotó: Panyolafeszt

Lesz néptáncbemutató, táncház és pálinkakóstoltatás, ami pedig a zenét illeti, fellép többek között Tompos Kátya, Orosz Zoltán harmonikaművész a barátaival, a Parno Graszt, a Nana Vortex, Antonia Vai, az Aurovoir zenekar, a Csángálló, a Magyarpalatkai Banda és a Debreceni Népi Együttes. Boggie és Kemény Zsófia irodalmi esttel várja a közönséget, a Debreceni Színjátszó Stúdió pedig Csehov-komédiákat mutat be.

A teljes programbontás itt.

A zenei- , sport- és gyerekprogramok, kiállítások és irodalmi estek mellett ebben az évben is lehetőségük lesz a látogatóknak a panyolai portákra betekinteni, azaz a helyiek beengedik a vendéget a saját udvarukra.

Az idén "workshop" formában szerveznek szilvalekvárfőzést, lesz ciberekóstoltatás, de az érdeklődők megtanulhatják például a híres, helyben termő szilvából elkészített ételek fortélyait és a kültéri kemence építésének rejtelmeit is. A sportkedvelőket biciklis és kenutúrákkal várják, emellett főzdelátogatást és templomtúrákat egyaránt szerveznek, a térségi főzőcsapatok pedig a helyi tájjellegű ételeket készítik el a betyárlevestől a szilvalekváros csavart fánkon át a málékásás töltött káposztáig.
   

Panyolafeszt

 

 

Szólj hozzá!


Pink felgyógyult a koronavírusból, begurult, és egymillió dollárt adokozott

Pink felgyógyult a koronavírusból, begurult, és...

Nemcsak ő, hanem hároméves kisfia is megfertőződött – mindketten jól vannak, de az énekesnő elég pipa az USA kormányára a tesztelések hiánya...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Don't worry, be happy – és gyere Bobby McFerrin-koncertre!

Bobby McFerrin sokak számára „a fickó, aki a Don't Worry, Be Happyt énekelte”. Ő a szerzője és előadója ennek a majd' harminc évvel ezelőtt megjelent világslágernek, művészetének azonban ez csupán egy apró momentuma – erről koncertjén is bizonyságot adott tavaly a Müpában. Aki lemarad erről az estéről, most bepótolhatja!

Mennyire jó fej már a Twisted Sister gitárosa!

A Lángoló aggódással teli figyelemmel kísérte a híradásokat, amelyek a Testament, az Exodus és a Death Angel európai turnéja utáni helyzetről érkeztek. A koronavírus nekiment a koncertkörút résztvevőinek...
Koncert.hu már a mobilodon is!
Koncert.hu Android alkalmazás Koncert.hu iPhone alkalmazás
Új koncertek