A Ladánybene is letáborozik – rajtol a Reggae Camp

2017/07/25  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Ma indul útjára a minden bizonnyal „legöregebb” zenekari tábor, a Ladánybene 27 Reggae Camp. A helyszín ezúttal Ceglédfürdő, az idei sztárfellépő pedig az Inner Circle.

A Ladánybene is letáborozik – rajtol a  Reggae Camp

Egyre nagyobb érdeklődés övezi a kedvelt zenekarok saját rendezésű táborait, ahol azon túl, hogy barátkozhatunk imádott művészeinkkel, a fesztiválok hagyományait követve, különböző zenei és egyéb, időtöltésre kiválóan alkalmas programokban lehet részünk.

Az LB27 Reggae Camp a maga 25. évével igencsak tapasztalt tábornak mondható, ráadásul ez idő alatt rengeteg helyszínt bejártak már, tehát az „ismerd meg hazádat” programban is vezető helyen szerepelnek.

A tábor tulajdonképpen a hazai, és nemzetközi reggae zenére fogékony embereket igyekszik összegyűjteni, és pár napra Jamaicai hangulatba hozni, ami tulajdonképpen a teljes ellazulást jelenti.

A programkínálatban találunk kézműves foglalkozást – kicsiknek és nagyoknak egyaránt -, beszélgetéseket, de teázhatunk, relaxálhatunk, fodrászkodhatunk, fára mászhatunk, és ha elfáradtunk, még meg is masszíroznak.

Természetesen a zenei kínálat is magáért beszél. Az öt napos tábor színpadain fellép többek közt a Budapest Riddim Band ft. Mc Kemon, Ras Muhamad (RI), Leggo; Copy Con; az Afrodzaqm; a Manaky; a Pannonia Allstars Ska Orchestra; G Ras & Riddim Colony; a Sin Seekas (SRB); az UpRize (SRB); a Láma dalai; a Tigris; Micah Shemaiah (JAM) & Roots I Vision Band; a Warrior King (JAM) & Budapest Riddim Band; az alapító Ladánybene 27; és ha már jamaicai hangulat, akkor a „lalalalalongozással" végérvényesen sztárrá váló Inner Circle csapata, akiknek eredeti nevén Sweet című nótájuk a tábor megalakulásának évében, vagyis még 1992-ben vált közkedvelté.

Minden fontos információt megtaláltok a tábor hivatalos oldalán ide kattintva.

Ladánybenye 27, LB27 Reggae Camp, fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek