A lakosok utálják – a polgármester kitart a kolozsvári fesztivál mellett

2023/08/04  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Mindösszesen négyszázezer résztvevőt várnak a tegnap kezdődött Untold fesztiválra Kolozsváron. A lakosság számottevő része – főleg a környékbeli negyedek lakói – elsősorban a zajszennyezés miatt ellenzi, hogy az egyébként fizetős rendezvényt a városban tartsák.

A lakosok utálják – a polgármester kitart a kolozsvári fesztivál mellett

A nyugat-európai, ázsiai, észak-amerikai és romániai résztvevők ezreire a román rendvédelmi szervek több ezer alkalmazottja és 800 biztonsági őr vigyáz. A rendőrök, csendőrök mellett a drogellenes központ munkatársai is jelen vannak, rendőrkutyák segítik a munkájukat.A fesztivál 235 ezer négyzetméteres területén két mobilkórház és három elsősegélynyújtó pont lesz, és félszáz étkeztetési helyet is beüzemelnek. A könnyűzenei seregszemlére érkező több ezer külföldi miatt a napokban a Tarom román légitársaság több különjáratot is indított Bukarestből. A fesztivál idején a városban éjszakai buszjáratok is lesznek.

Pedig az Untold idei kiadása a szervezők közlése szerint 80 millió euró bevételt hoz Kolozsvárnak – de az anyagi haszon nem javít a fesztivál megítélésén...(Aki óbudai lakossági csoportokat olvasgat, hasonló attitűddel találkozhat a Szigettel kapcsolatban is.) Azt is kifogásolják, hogy a fesztivál és az előkészületek idejére elkerítik a Sétateret, átszervezik a közszállítást, autóforgalmat. Emil Boc polgármester a számtalan kritika ellenére kitart a rendezvény mellett, melyen rendszerint részt is vesz. Hozzáállását az anyagi haszon mellett a fiatalok támogatásával indokolja. Az Untold révén amúgy a város lakosságának egy része is jelentős bevételhez jut – a négy napra akár több ezer euróért adnak bérbe egy-egy kolozsvári lakást a fesztiválra érkező külföldieknek.

A Sétatéren, az itt található arénában és sportcsarnokban zajló fesztiválra a szervezők bejelentése szerint százezer emberre számítanak naponta. Mint közölték, ez lesz az Untold eddigi legnagyobb kiadása, mintegy négyszázezer részvevővel, mely nagyjából megegyezik Kolozsvár és a várossal összenőtt települések lakosainak számával.

A nyolcadik kiadásához érkező fesztivál 250 nemzetközi és romániai fellépőt vonultat fel, köztük híres lemezlovasokat, mint Steve Aoki, David Guetta vagy Armin Van Buuren, akiknél hagyománynak számít, hogy hajnalban órákig keverik a zenét.

 

 

 

 

 

Untold, Kolozsvár, lakosság

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek