A medve, a medvetáncoltató, a didák és a botos: ismét lesz maszkajárás Baján

2022/02/10  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A csaknem három évtizede feledésbe merült bunyevác farsangi alakoskodó népszokást, a maszkajárást elevenítik fel február végén Baján ( MASZKAJÁRÁS- MAŠKARE). Igaz, 2020 februárjában már próbálkoztak a hagyomány újraélesztésével, de az ismert okokból 2021-ben már nem tudták megrendezni az eseményt.

Fotó: Bácskai Művelődési Központ

Kíváncsiak vagyunk, hogy májusban lesz-e a városban „Jánoska-eresztés”. A régen szintén hagyományos programban a vízimolnárok és vízen járók szentjének szobrát feldíszített és kivilágított kompon meghajókáztatták, számos csónak és vízi jármű kíséretében, evezős, csónakázó egyletek részvételével. Az eseményt a Szent Jánosról elnevezett városrész szervezte, az ottani plébános vezetésével. (Múltbanéző)

Míg a mohácsi busójárás hagyománya közismert, a bajai farsangi alakoskodó népszokásról sajnos csak kevesen tudnak, pedig a 20. század elején még népszerű felvonulásokat rendeztek, "hangos volt Baja városa a maszkáktól".     

N. Kovács Zita, a Türr István Múzeum igazgatója kiemelte: a hagyománynak megfelelően most is lovaskocsin hozzák majd a bajai főtérre a zenészeket, a kocsikon a Bácska Tamburazenekar és a Čabar Zenekar fog muzsikálni. A lovaskocsik két irányból érkeznek és vezetik a térre a beöltözött maszkák és bunyevác népviseletes fiatalok menetét. Régen, a mohácsi busójáráshoz hasonlóan, Baján is családi együttesek léptek fel, most a bajai és környékbeli bunyevácok lakta települések néptánccsoportjainak lelkes fiatal tagjai öltöznek be a hagyományos jelmezekbe.

A múzeumigazgató emlékeztetett: a négy legjellegzetesebb figura a medve (medo) és a medvetáncoltató (a bosnyák), a didák és a botos. A medve hosszú subát viselt bunda gyanánt, fülét a fejére húzott zsák vagy zabos tarisznya két csücskének elkötésével alakították ki. A medvéket láncon vezette egy-egy turbános, arcát kipirosító, öv gyanánt fehér törölközőt (peskir), szoknyaszerű piros kötényt (pregaca) és csizmát viselő férfi, aki az egykori Osztrák-Magyar Monarchiába járó bosnyák medvetáncoltatókat idézte fel keleties külsejével. A két-két páros - vagy akár több is - körbejárta a közönséget, és a medve a bosnyák "Igraj malo, medo!" felszólítására esetlenül, igazi medve módjára táncolni kezdett, majd a nála lévő szitával jutalmat koldult. A didák öreg, kicsit ördögszerű, púpos figura kötélből font ostort fog a kezébe, folyamatosan zaklatja a közönséget, a menyecskéket megölelgeti. A didák ruhája alá, a hátára szakajtót vagy párnát kötött, ezzel fogta fel a botos által csínyei miatt rá mért ütéseket...   

Egy korabeli (1903) cikk szerint az eredeti figurák alakjába a bunyevácok öltöztek be, de már akkor a városi polgárság is jelmezt öltött, leggyakrabban vándorcigánynak, fehér és fekete ruhás boszorkánynak, de akár használati tárgyaknak is beöltöztek, és gyakori volt a nemi szerepcsere. Mind a medve, mind a didák a telet, a sötét erőket jelképezi, a medvék befejezésül a földre vettették magukat és mozdulatlanná dermedtek, mintegy a tél halálát ábrázolva. Végül a didákokat a botosok és a fiatalság elkergette, majd a zenekar újra rázendített, és folytatódott még órákig a tánc, a veliko kolo.     

N. Kovács Zita elmondta: a maszkajárás még a két világháború között is megmozgatta a várost. A szervezők remélik, hogy e vidám népszokás 2022-ben is elűzi Baján a telet, a tél végi szürke hétköznapokat.

Programok:

Az egésznapos játszóház mellett február 26-án bárki elsajátíthatja egy-két hagyományos bunyevác étel elkészítését, de néhány jellegzetes tánclépést is megtanulhat. A télűző zenés, jelmezes vonulást megelőzően Halász Judit szórakoztatja majd a családokat, míg végül a programok a Szentháromság téren táncházzal zárulnak.   

  

 

maszkajárás, baja, télűző, népszokás

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek