Az ördög 5 napon át nem alszik – több mint 500 program a Katlanban

2019/06/21  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Félezernél is több színházi, könnyű-, világ- és klasszikus zenei, táncszínházi, filmes és egyéb program várja a látogatókat a 12. Ördögkatlan fesztiválon július 30. és augusztus 3. között a baranyai Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden.

Az ördög 5 napon át nem alszik – több mint 500 program a Katlanban

 Az Ördögkatlan összművészeti fesztivál, amely minden műfajt ugyanolyan fontosnak tart – hangsúlyozták a rendezvénysorozat budapesti sajtótájékoztatóján a főszervezők, Kiss Mónika és Bérczes László. Talán megbocsájtják nekünk, hogy csak a zenei programból csemegézünk.

Az Ördögkatlan egyik díszvendége idén a Hagyományok Háza lesz, programjaik jelentős részének a Villánykövesd főterén, a Teleki Ligetben álló színpad ad otthont. Itt lép majd fel mások mellett Szalóki Ági, Berecz András, Dés László, Halász Judit, a Budapest Klezmer Band – Falusi Mariann-nal.

Nagyharsányban ad koncertet  többek között Péterfy Bori, Bereményi Géza és Másik János, a Császári Pillanatművek, a Los Orangutanes, a Ripoff Raskolnikov Band, a 30y, a Quimby, a Kiscsillag – és természetesen a Wombo Orchestra.

Azt már mondani sem kell, hogy megemlékeznek majd a fesztivál indulásában fontos szerepet játszó Cseh Tamás halálának 10. évfordulójáról is.

A kisharsányi focipályán lép majd fel mások mellett a Sziámi AndFriends, a The Qualitons, a Fran Palermo és a Besh O droM.

TÉÉÉNYLEG iszonyú sok, érdekesnél érdekesebb program lesz, zenével és zene nélkül is, a rendezvénysorozat folyamatosan bővülő programja a www.ordogkatlan.hu honlapon érhető el – szánjatok rá időt :)

Ördögkatlan fesztivál 2019

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek