Beütött a hollandnak a szombat éjjel – vasárnap a Szigeten

2017/08/14  ·   Fesztivál   ·  Juhász Vali

Vasárnap délelőtt ismét elindultunk a Szigetre, hogy meglessük, hogy telik ott a hétvége. Jól végződhetett a szombat este, mert egy holland kolléga a lakóautójával a Sziget parkolójából kifordulva gyakorlatilag nem tudta bevenni a kanyart és a HÉV kerítését bedöntve megakadályozta a helyi érdekű továbbhaladását.

Beütött a hollandnak a szombat éjjel – vasárnap a Szigeten

Ez akkor derült ki számunkra, amikor a Szentlélek térnél a rejtélyes "baleset miatt itt most várhatóan nagyon sokáig fogunk várakozni" közlés hangzott el. Ezért a többiekkel együtt leszálltunk, és elindultunk gyalog a kb. másfél kilométeres útra. De sebaj, a séta egészséges, és elég gyorsan jöttek a tűzoltók is, így vélhetően hamar elhárult az akadály a később érkezők elől.

Szépen megtelt a terület kora délutánra, mindenhol zajlottak az események: sportesemény, kreatívkodás, vagy éppen beszélgetés a családon belüli erőszakról. Ebben az időszakban leginkább még csak ébredeznek a szigetlakók, ez látszik is a zuhanyzónál lévő jó hosszú sorból. Odébb meg az Országgyűlés focizik... Mi van?

A "bejárósok" pedig mostanában érkeznek, például, hogy az esti koncertekhez lefoglalják a legjobb helyeket a nagyszínpadnál. Nyilván főleg a Hurts rajongók voltak ezek, pedig előtte még volt két zenekar (meg egy csomó másik helyszín, ahol jobbnál jobb bulik vannak, de hát a rajongási az ilyen).

Miután sem interjúzási lehetőséget, se pedig fotósárokban való fotózáshoz engedélyt nem kaptunk, úgy döntöttünk, inkább bejárjuk a Szigetet, és bekapcsolódunk a kulturális élet más szegmenseibe is. A civilfaluban a Nőkért a nőkért az erőszak ellen sátránál két kirakhatatlannak tűnő puzzle megoldásával, az erről való beszélgetéssel éltük túl a Nagyszínpadról jól odahallatszó Metronomy koncertjét. De legalább itt magyarul lehet dumcsizni.

Nem is tudom, hogy mondjam el, de az ezután következő két headliner zenekar sokkal rosszabbul szólt, mint ők. Lehet, hogy bemelegszenek a szerkentyűk, azért lehet a főzenekarokat ilyen vacakul hallani? A kérdés költői, de sokan erre panaszkodnak napok óta.

A két buli közti szünetben egy kissé szürreális megemlékezés zajlott a Sziget 25. évfordulójáról, bohócsipkás Gerendai Károllyal, óriás tortával, nyalókával, pont azzal az erőltetett szilveszteri hangulattal, amit úgy utálok. Szerencsére nem volt hosszú, és az emberek mindig örülnek, ha kapnak valamit, úgyhogy mindenki boldog volt.

A White Lies-t most hallottam először, de ez nem az ő hibájuk, hanem az enyém. A zenei világuk engem arra emlékeztetett, amit a nyolcvanas években a Joy Divison és egy kicsit a Depeche Mode, a kétezresekben pedig a The Killers képviselt. Post-punk indie - valami ilyesmi.

El is hallgatnám sokáig egy klubban, de a gondolatisága, a puritán megjelenésük és az egésznek a hangulata szerintem egyáltalán nem nagyszínpadra való, ezt ők nem tudják belakni, mert egyszerűen ez nem az a világ.

Amúgy pedig baromi jó volt.

A Hurts-ről megemlékeztem az EFOTT kapcsán három hete. Ezek a srácok kezdenek olyanok lenni, mint a Thirty Seconds To Mars: gyakorlatilag hazajárnak hozzánk. Most is le lehetett őket akasztani két héttel a Sziget kezdete előtt, hiszen Romániában voltak pár napja, hát mi az nekik átugrani Budapestre. A nagyszámú ember látványa egészen jól felpörgette őket, bár ez is gyalázatosan szólt, de legalább jó bulit csináltak. A "köszönöm" Theo Hutchcraft-tól egyre hitelesebb magyar akcentussal hangzik.

Támogatandó a magyar zenét, Hurts-ék után elsétáltunk a "Magyar (Petőfi) sátorba" és megfigyeltük a Margaret Island-et, akik a délutáni Szabadság-hídi örömzenélés után itt is örömködtek egy kicsit. Tényleg az egésznek olyan a hangulata, mintha elbulizgatnának és ebbe időnként bevonnák a közönséget is - az a levakarhatatlan (bár őszintének tűnő) mosoly az arcukon utolérhetetlen. Bár Lábas Vikit a francia mezítlábas énekesnő halála óta kicsit féltem, mert ő is csupasz talppal ugra-bugrál végig és végigszántja az egész színpadot, a zongorához és a dobhoz is felpattan.

Az egyik dalszövegük nagyon is illik az egész Sziget-érzéshez, talán csak így érdemes élni.

"Ez az egy van,
Ez az egy élet,
Ez az egy sincs,
Ha nem éled."

Sziget 2017, Hurts, Margaret Island-

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek