BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

2026/10/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH) éppen az ilyen találkozásoknak ad teret. Idén ráadásul ingyenes koncertekkel várja a közönséget az Akvárium Klubban.

BuSH 2026 – Három napos zenei vakrandi az Akváriumban

A zenehallgatási szokásainkat ma már jelentős részben algoritmusok alakítják. A streamingplatformok pontosan tudják, mit hallgattunk tegnap, mire kattintottunk a múlt héten és melyik előadótól játszottunk le egymás után öt számot. Ezekből aztán összeállítanak nekünk egy újabb lejátszási listát, amelyen jó eséllyel olyasmit találunk, ami megfelel az ízlésünknek. Kényelmes megoldás, csak éppen a meglepetés maradhat el belőle. Persze az algoritmusok is képesek új zenéket megismertetni velünk, de egészen más élmény egy olyan koncertre besétálni, amelyről fogalmunk sincs, mire számítsunk. Lehet, hogy tíz perc után továbbállunk, de az is előfordulhat, hogy egy óra múlva már a zenekar nevét keressük a telefonunkon.

A BuSH tizenegy éve pontosan erre a kíváncsiságra épít: a kelet-közép-európai régió feltörekvő előadóit hozza Budapestre, köztük olyanokat, akik hazájukban már komoly figyelmet kaptak, Magyarországon viszont egyelőre kevesen ismerik őket. A fesztivál egyik legnagyobb vonzereje éppen az, hogy nem feltétlenül a jól ismert nevekkel akarja megtölteni a klubokat.

Az idei kínálat alapján az sem mondható, hogy a szervezők egyetlen zenei ízléshez próbálnának alkalmazkodni. Lesz lengyel dark jazz, észt art-pop, cseh acid techno, szlovén zajrock, román shoegaze és litván avantgárd elektronika. Már a műfajok felsorolása is felér egy kisebb zenei földrajzórával, bár ezekben a kategóriákban éppen az a jó, hogy az ember gyakran egészen mást kap, mint amit a címke alapján elképzelt.

A magyar előadók közül ott lesz Orbay Lilla, a fiatal jazzénekes-generáció egyik ígéretes képviselője, a pszichedelikus soul világában mozgó Fictional Heat és a táncolható posztpunkot játszó NANANA. Aki pedig az este végén még mindig bírja energiával, azt iamyank rave-szettje várja.

A közönség kedvenceket keres, a szakma sztárjelölteket

A BuSH azonban nem egyszerűen egy háromnapos koncertsorozat. A showcase fesztiválok működésének van egy másik, a közönség számára kevésbé látható oldala is. Miközben mi eldöntjük, hogy tetszik-e egy zenekar, a nézőtéren állhat valaki, aki azon gondolkodik, érdemes lenne-e meghívnia egy külföldi fesztiválra, leszerveznie egy turnét vagy segítenie a nemzetközi karrierjét.

Az idei vendégek között szerepel Dan Basman, aki a Radiohead gitárosával, Jonny Greenwooddal dolgozik, valamint Beckie Sugden, akinek szakmai múltjában Playboi Carti, Anderson .Paak és Gucci Mane neve is megtalálható. Az ilyen találkozások egy fiatal zenekar számára jóval többet jelenthetnek egy névjegycserénél. A nappali konferenciaprogram éppen ezért nem csak a zeneipari szakembereknek lehet érdekes. A beszélgetéseken szó lesz arról, hogyan lehet kitűnni a naponta megjelenő új zenék tömegéből, milyen esélyei vannak egy kelet-európai előadónak a nemzetközi piacon, és milyen szerepet játszanak mindebben a digitális platformok.

Itt érkezünk el a történet egyik érdekes ellentmondásához. Miközben a BuSH koncertprogramja lehetőséget ad arra, hogy kilépjünk az algoritmusok által ajánlott zenék köréből, a szakmai programban azt is megtanulhatják az előadók, hogyan használják fel ugyanezeknek a rendszereknek az adatait a karrierjük építéséhez. Annabella Coldrick, a brit Music Managers Forum vezérigazgatója például arról beszél majd, hogyan lehet a streamingadatokból olyan következtetéseket levonni, amelyek akár egy kezdő zenekar következő lépéseit is meghatározhatják. Vagyis miközben a hallgató szeretne valami váratlant találni, a zenekar menedzsere éppen azon dolgozik, hogy a megfelelő közönség minél nagyobb eséllyel találjon rá.

A jövő zenéje mellett a múlt is megszólal

Az idei BuSH egyik különleges programja a Hungaroton örökségével foglalkozik. A legendás magyar lemezkiadó katalógusát nemrég megvásárló The Orchard képviselői arról beszélgetnek majd, milyen új nemzetközi lehetőségek nyílhatnak meg a magyar könnyűzenei felvételek előtt. A beszélgetésen Korda György és Balázs Klári is részt vesz, akik személyes történetekkel idézik fel a Hungarotonhoz fűződő emlékeiket. Ráadásul olyan, eddig nem hallott demófelvételek is előkerülnek az archívumból, amelyek a magyar popzene múltjának kevésbé ismert oldalát mutatják meg.

A fesztivál idén egy másik művészeti területtel is szorosabbra fűzi a kapcsolatát. Október 29-én ugyancsak az Akvárium Klubban rendezik meg a tizedik Magyar Klipszemlét, amely a BuSH partnereként, de önálló eseményként valósul meg. Így a három nap alatt nemcsak azt lehet megfigyelni, merre tart a régió élőzenei világa, hanem azt is, hogyan gondolkodnak a zenészek és az alkotók a dalok vizuális megjelenítéséről.

És mennyibe kerül egy zenei vakrandi?

Az idei fesztivál egyik legfontosabb újdonsága, hogy a koncertek ingyenesen látogathatók, bár a belépéshez előzetesen regisztrálni kell. Ez különösen jól illik a BuSH alapgondolatához: ha nem kell jegyet vásárolnunk egy ismeretlen zenekar koncertjére, könnyebben rászánjuk magunkat arra, hogy meghallgassuk.

A szakmai programokhoz külön Pro Pass váltható, amely a konferenciák mellett további szolgáltatásokat és programokat is kínál, többek között egy élőzenés hajókirándulást és a fesztivál fellépőiből válogató bakelitlemezt.

A BuSH tehát október 28. és 30. között három napra megtölti az Akváriumot olyan zenékkel, amelyekkel a hétköznapokban talán soha nem találkoznánk. Nem kell előre tudni, melyik előadó lesz a kedvencünk, sőt, még azt sem, hogy pontosan milyen zenét játszik.

Elég, ha kíváncsiak vagyunk.

 

A részletes program itt.

 

BUSH, Akvárium, ingyenes koncertek

 

 

Szólj hozzá!


BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.

Több mint koncerthelyszín – véget ért a Budapest Park 15. évada

Több mint 695 ezer látogatóval új rekordot állított fel tizenötödik szezonjában a Budapest Park. A szám önmagában is látványos, de talán még érdekesebb mellé tenni, honnan indult a történet: 2012 májusában a Park első napjaiban még csak két kisebb helyszín működhetett, legfeljebb ezer vendéggel. Tizenöt év alatt azonban nem...
Új koncertek