Egy 11 éves basszusgitáros is fellép a BJC születésnapi buliján

2023/01/05  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Budapest Jazz Club 2007-es indulása után rövid időn belül kedvelt kulturális helyszínné, zenei központtá avanzsált. Januárban közel hatvan rendeezvény lesz a házban, ezek közül kiemelkedik a BJC tizenötödik születésnapja, amely válogatott programmal várja a jazz zene beavatott híveit éppúgy, mint a műfajt még kevésbé ismerő, de az élőzene varázsára fogékony közönséget.

Social média felületeire feltöltött videóit Chris Brown és Justin Timberlake is megosztotta.

A január 7-i esten László Attila vezetésével közreműködik az LFZE Big Band, mely koncert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Budapest Jazz Club sok éves együttműködését szimbolikusan is reprezentálja. Az egyetem hallgatói a hazai jazzgitározás vezéregyéniségével, a nagyzenekari gyakorlatért több mint harmincöt éve felelős “Tanár úrral” élükön hívják életre a big band műfajban rejlő kimeríthetetlen zenei játékosságot.

A nagyzenekart követi a Hodek Áron Trio. A mindössze tizenegy éves komáromi Hodek Áron basszusgitáros máris világszerte elismert zenész, nemzetközileg jegyzett „csodagyerek”. Elképesztő sikereire hat éves kora óta fókuszál a világ. Tehetségére olyan legendás zenészek figyeltek fel, mint Quincy Jones, Lenny Kravitz, Timbaland, Robert Glasper és még sokan mások. Social média felületeire feltöltött videóit Chris Brown és Justin Timberlake is megosztotta. Felnőtteket meghazudtoló virtuozitása mellett a tanulással vagy gyakorlással sem elsajátítható „stenk” teszi életkorát meghazudtolóan kiforrott hangvételűvé játékát.

A fesztiválhangulatú est programját az Oláh Kálmán Jr. Quartet produkciója zárja. Oláh Kálmán Jr. először édesapja nyomdokain haladt, zongorázni tanult, majd tizenkét éves korában kezdett el szaxofonozni. Formációjával a post-bop stílusban érzi magát a legotthonosabban. Az est alkalmával elsősorban a Jam Session-ök hangulatához leginkább illő jazz-standardeket szólaltatják meg.

A belépés ingyenes!
Időpont: 2023. január 7. 19.00

BJC

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek