Egy megakoncert szervezésébe vágnak bele a szereplők a kaposvári színház előadásában

2019/05/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Július 4. és 7. között a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón szlovák, lengyel, cseh és magyar társulatok darabjait nézhetik meg az érdeklődők Vácott. A színházjegy fesztiválbelépő is jár, így az előadások után a nézők ingyen mehetnek koncertre.

A darab díszlet- és jelmeztervezője Lakatos Márk. Fotó: Csiky Gergely Színház

A színházi találkozón, a Duna-parti színházsátorban tekinthető majd meg július 4-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Koncert, avagy semmi sem tökéletes című darabja tökéletes alapozás lehet az esti fesztiválozás előtt, ugyanis egy megakoncert szervezésébe vágnak bele a szereplők.

„Az alaptörténet fiatalokról szól, akik szeretnének zenélni, de hiányzik belőlük valami. Van két kevésbé sikeres csapat. Az egyik lányokból áll, a másik fiúkból. Egyik sem érti, hogy miért nem tudnak működni. Van a történetben egy kis krimi, egy kis ármány, egy kis árulás. Aztán jön egy megváltó típusú karakter, aki színessé teszi azt a világot, ami addig fekete-fehér volt” – mesélte korábban Olt Tamás író, rendező.

Az olykor szürreális, extrém látványra építő előadásban egy komolyzenei trió és egy fiúzenekar lép fúzióra, s közösen próbálják beindítani karrierjüket. Közben a virtuális „látszat világból” kilépnek a valóságba, ami nem mindig megy zökkenőmentesen...

A fesztivál idei fellépői többek között a Tankcsapda, a Follow The Flow, Szabó Balázs Bandája, az Intim Torna Illegál és a Margaret Island, de minden nap feltörekvő zenekarok is bemutatkoznak a V4-es országokból.

További infó

 

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, Vác, Csiky Gergely Színház, színdarab, koncert

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek