Rögtön meg is válaszolnám saját kérdésem: igen, kéne. Mondjuk egy kicsivel több árnyék. Persze, persze, tudom én, hogy az időjárás téma minden fesztiválszervező rémálma. Ha túl meleg van, az a baj, ha hideg van, az a baj, ha esik, az a baj, és ha még vihar is van, na az a legnagyobb baj, mert akkor a programok is veszélybe kerülnek. Szóval nem akarnám a szervezők nyakába varrni, hogy az idei FEZEN még a tavalyinál is túlélősebbre sikeredett, mert próbálkoztak párakapuval, hideg sörrel meg a tusolós jeges vizzel, de abban a hőségben kész csoda, hogy egyetlen fesztiválozó sem kapott szívrohamot.
Plusz innen is szeretném megköszönni annak a két úriembernek a segítséget és a megértést, akik a kasszában trónoló hölgyemény helyett elintézték nekünk, hogy a szokásos problémás becsekkolás miatt ne kelljen a 20 kilós csomaggal a hátunkon minimum 40 (!!!) percet gyalogolni a kánikulában a FEZEN másik bejáratáig, csak azért mert ott osztják a press belépőket. Szóval hálás köszönetem, srácok, hogy Ti átéreztétek a problémát, és az azonnali elutasítás helyett a megoldáson gondolkodtatok! Maximális tiszteletem, Uraim!
Na de lendüljünk túl az időjárási témán, mert voltak ennél érdekesebb történések is. Tavaly nagyon sok problémám akadt - és nem csak nekem - a biztonsági szolgálattal, így kíváncsian vártam mi lesz az idei keménykedéssel. Örömmel jelentem, idén nálam 10/10 pontos volt a szolgáltatás! És nem csak azért mondom, mert megkértek rá. ;) Végre leszoktak arról, hogy fesztivál idő szerint hajnali 9 órakor rázzák a sátrat a karszalagok ellenőrzése miatt, ellenben rendkívül udvariasak és segítőkészek voltak minden átvizsgáláskor.
A kempingben még a helyünkre is kísértek, ugyanis az idén a rengeteg érdeklődő miatt előre le kellett foglalni a saját kis behatárolt területünket. Persze, ahogy az lenni szokott, egy idő után elindult a cserebere-mozgalom a kempinghelyeket illetően, de teljesen korrekt volt az elrendezés. Az ígéretekhez híven tényleg több zuhanyzó állt rendelkezésünkre, így egyszer sem kellett sorba állni a megtisztulásért, pedig a hőség miatt naponta többször is igényelte a szervezet. A tisztasággal kapcsolatban nem voltak hiú ábrándjaim, rutinos fesztiválozóként tudom, hogy ha percenként takarítanák a vizes blokkokat, akkor sem lenne jobb a helyzet, és ez sajnos nem a személyzet hanyagságán múlik. Oké, hogy szabadság van meg buli, meg azt csinálok, amit akarok-érzés, de azért egy kicsit több odafigyeléssel simán megoldható lenne, hogy például a zuhanyzó ne úgy nézzen ki, mint egy iszapbirkózás helyszíne. Viszont az ügyeletes szemétszedőknek hála, az egész fesztivál területén észlelhető volt a tisztulás. Az esti koncertek után maradt temérdek műanyag pohárnak reggelre nyoma se maradt, és a kemping területén is folyamatosan cirkáltak a nagy fekete zsákokkal.
Többek közt azért is érdemes a kempingben élni a többiekkel együtt, mert nőként is elkezded sajnálni azokat a férfiakat, akik a párjukkal érkeztek, de a negyedik nap végére már az sem biztos, hogy együtt távoznak. Akaratlanul is elkapva egy-két beszélgetést, meg kell állapítanom, hogy a zord külsejű rockerek sokkal türelmesebbek a párjukhoz, mint azt gondolnánk. Bármennyire is keménynek tűnnek, néhány indokolatlan hisztit végighallgatva erős késztetést éreztem, hogy védelmembe vegyem a szerencsétleneket. Úgy tűnik, a legjobb tesztelési lehetőség a kapcsolatokat illetően pár nap fesztiválozás kettesben, egy sátorban. Ha ezt túlélitek komolyabb összezördülések nélkül, akkor el lehet gondolkodni hosszabb távban is.
A FEZEN egyébként még mindig a rockzene szerelmeseinek gyűjtőhelye, így bár a programkínálat már évek óta nyitott más műfajok iránt is, szemmel láthatóan itt megállt az idő a nyolcvanas évek körül. Hosszú hajú srácok, bőrcuccok, kedvenc rockzenekaros pólók, piercingek a legkülönbözőbb helyeken, tetoválások, sminkek minden mennyiségben és formában, és természetesen az alapszín az örök fekete. A kor szerinti eloszlás is biztosan itt a legtágabb. Öreg rocker – nem vén rocker alapon simán belefutsz az ötvenes-hatvanas korosztályba ugyanúgy, mint a lázadó tinikbe. És ettől lesz igazán színes és pezsgő a FEZEN. Komoly szociológiai tanulmányokat lehetne írni minden évben a Fehérvárra érkező népek szokásairól, tevékenységeiről, gondolkodásáról és párkapcsolati problémáiról.
De hogy a zenei felhozatalról is essen pár szó, az idén úgy tűnik bejött a papírforma. Alice bácsi és a The Offspring mindent vitt. Már ami a nézőszámot illeti. Ugyanis nálam sajnos szórakoztatásból a The Offspring másodszorra is megbukott. Igaz, a megboldogult PAFE fellépést nem volt nehéz felülmúlni, akkoriban a jó öreg Dexter semmilyen szinten nem volt jó formában. Most legalább egy kicsit hasonlított régi önmagára, és még vicceskedni is próbált, de sajnos a közönséggel való kommunikáció továbbra sem az erőssége. Zeneileg nem lehetett panasz, a dalok jól szóltak, Dexter sem volt hamis, a közönségnek meg így az utolsó napon már az sem okozott problémát, hogy tűzoltócsővel locsolja őket a frontember. De igazából ennyi volt ebben, és sajnos engem most sem sikerült lázba hozniuk.
Alice Cooperrel kapcsolatban egy dolgot meg kell jegyeznem: ez a faszi kb. 40 éve ugyanúgy néz ki, ami egyfelől bóknak is mondható, tekintettel az életkorára, másrészt viszont hihetetlen, hogy valaki ilyen fizimiskával rendelkezzen már a harmincas éveit taposva. Oké, a jellegzetes smink sokat takar az arcából, de azért na. Ráadásul egy igazi showman a fazon. Ő volt az egetlen, aki komoly színpadi cuccokkal és átgondolt, jól felépített műsorral érkezett Fehérvárra. Volt ott minden, ami egy cirkuszi produkcióból nem hiányozhat, és közben az a szép, hogy a műsorozás nem ment a zene rovására. Az idei FEZEN felhozatalból két emberre voltam nagyon kíváncsi, az egyedi hanghordozásuk miatt, és megdöbbentő volt élőben hallani, hogy ezeket bizony nem a gépek torzították olyanra, amilyennek megszerettük. Alice Cooper rekesztése mellett a jamaikai származású amerikai énekes-rapper Shaggy dörmögése is valódinak bizonyult. Bár az ő bulijára lényegesen kevesebb érdeklődő gyűlt össze, azért így is mindent megtett annak érdekében, hogy a hőkómától már félig bealvó közönséget megmozgassa. Volt némi technikai probléma is a háttérben, de profiként áthdalták a problémát.
Scooter-ügyben nem sokat tudok mondani, de innen üzenném, hogy ez nem az a fesztivál, ahol külföldi fellépők meg szokták váratni a közönséget! Ugyanis a drága szöszi negyedórás késéssel kezdett, amihez még adjuk hozzá a jó hosszú intrót, és máris 20 perc üres műsoridőt követően lépett a színpadra őfelsége a techno koronázatlan királya. Az a fránya zenekari beállás ugye... Mivel nekem nem volt se időm, se energiám kivárni míg megmutatja magát, így végül épp egy másik helyszín felé igyekezve kaptam el 2 másodpercet a produkcióból. Sorry, de ez van.
Akiket viszont tényleg érdemes volt végignézni, az a mindenféle származású tagokból álló, de leginkább az orosz népzenét, a ska-t, a punkot és a folk metált egybegyúró, magával ragadó és végtelenül szórakoztató Russkaja csapata. Tulajdonképpen nem terveztem, hogy az egész bulit megnézem, de képtelen voltam elszakadni tőlük, annyira beszippantottak. A zene, a jelmezek, a show és a frontember színpadi jelenléte, valamint a The Offspring esetében hiányolt tökéletes kommunikáció és harmónia a közönséggel engem is arra késztetett, hogy végigugráljam a koncertet. Azonnal besoroltam őket a "kedvenceim" kategóriába, és a szívem szakad meg, hogy bár augusztus végén a SZIN-en láthatnám őket újra, reményeim szerint akkor egy másik fesztiválról fogok tudósítani.
A végére hagytam azt a csapatot, akinek a pesti A38-as fullos koncertjéről lemaradtam, így nagy reményeket fűztem a fehérvári fellépésükhöz. A legendás House of Pain, akinek egy dalát biztosan mindenki ismeri, a kilencvenes években – amikor már itthon is hasított a rap műfaj – vált igazán híressé. Bár pont a FEZEN előtt jelentették be, hogy a Danny Boy a kettes számú frontember családi okok miatt lemondta a turnéban való további szereplését, igazából nem volt különösebb hiányérzetem. A beugró Sick Jacken tökéletes helyettesnek bizonyult. És akkor most jön az a jelenet, amit biztosan nem fogok elfelejteni, amíg élek. Az első számú frontember, Everlast híres a flegmaságáról, és önfejűségéről, amiről a buli alatt többször megbizonyosodhattunk. Simán beszól bárkinek, ha úgy tartja kedve, vagy esetleg leállítja a műsort, ha kezdődő bunyót akar megakadályozni, vagy levonul a színpadról, isten tudja miért. Nem irigylem a társait a színpadon egy-egy ilyen megmozdulásnál, de gondolom, ők már hozzá vannak szokva. Mint szoktam mondani, rutinos koncertező vagyok, és volt már részem pár érdekes kommunikációban az éppen aktuális művésszel/művészekkel, de van, amikor még én is meghökkenek. A történethez hozzátartozik, hogy alapvetően imádom az ilyen pofátlan figurákat a színpadon (akik rendszerint meg is találnak), valószínűleg azért, mert nekem is szokták mondogatni, hogy túl nagy a szám... Lényeg a lényegben, hogy a szokásos fotózás miatt igyekeztem előre menni, és mivel nem volt tömeg, úgy gondoltam, bőven elég, ha tisztes távolból, úgy a negyedik sor környékén letáborozom. A buli elindult, frontemberünk belekezdett, én is tettem a dolgom, amit ő rögtön kiszúrt. Ezzel még nem volt gond. Na de mikor elővettem a mobilomat, és elkezdtem nyomogatni, mert gondoltam mutatok egy élőt nektek, na az kiverte a biztosítékot az úriembernél. Lement a dal, amire persze nem figyeltem a nyomogatásban, és mire felpillantottam, azt vettem észre, hogy Everlast a mikorofonállványra támaszkodva néz felém. Akkor még nem gondoltam, hogy konkrétan nekem szólna a dolog, így vártam, hogy mi lesz ebből. Néhány másodpercnyi csend után aztán megszólalt a lelkem, és finoman közölte, hogy jobb lenne, ha inkább rá figyelnék... Nem vagyok egy ijedős fajta, de bevallom őszintén, hirtelen annyira lefagytam, hogy csak bámultam rá, mire ő néhány szó kíséretében nemes egyszerűséggel felemelte a középső ujját, a szájához emelte és csókot nyomott rá. Ettől a jelenettől viszont belőlem kitört a röhögés, amire szerintem nem számított, de végül ő is elmosolygott, és folytatódhatott a műsor. Innentől kezdve akárhányszor rám nézett, nekem folyton vigyoroghatnékom támadt, és roppant büszke vagyok arra, hogy a keménykedős gengszter rap szövegeléshez elengedhetetlenül fontos komoly ábrázat mögül sikerült előcsalogatnom az EMBERt. Ez annyira jól sikerült, hogy a 43. "madafaka" beszólás után már ő se tudta komolyan venni a dolgot, és szegénynek muszáj volt rögtön azután hátat fordítania a közönségnek, ahogy rám pillantott, mert nem tűnt túl hitelesnek mindez röhögve egy rapper szájából. Asszem ezennel felvehetek még egy személyt arra a listámra, aki valószínűleg soha többet nem akar látni a koncertjén. :)
Persze volt nagy tömeg a nyitónapon a Wellhello/Halott Pénz kombón, aztán később a Punnanyn és a Brainsen is, de jó ötlet volt kihozni a sátorból Paddyéket, a Vad Fruttik kellő iróniával kezelte, hogy ők a Scooter "előzenekara", és külön köszönöm, hogy a NAZA csapata nem vette túl komolyan a délutáni kezdést a kókadozó közönséggel. Morgan kapitány kertje pedig még mindig a leghangulatosabb hely, ahol egy kisebb közönséggel rendelkező zenekar felléphet.
Most tényleg szerettelek, FEZEN! Ez egy igazi szülinapi zsúr volt, jó programokkal, kellemes társasággal, úgyhogy a füled érjen tokáig, és még legalább 20 alkalommal szeretném hallani hajnal négykor a kempingben a jelszót: AKELA!!!
A farkasmancsok legyenek veletek! :)
FEZEN, fesztivál, House of Pain, Russkaja, The Offspring
Szólj hozzá!