Fesztivál 0-24-ben: ma elrajtol az Electric Castle

2023/07/19  ·   Fesztivál   ·  Herbály Dorottya

Idén július 19. és 23. között, immáron kilencedik alkalommal rendezik meg a romániai Electric Castle fesztivált, melynek hagyományosan az erdélyi Bánffy-kastély ad otthont. Az Electric Castle egyike Európa néhány valóban 24 órás fesztiváljának, ahol a zene, a művészetek és a látvány eklektikus egyvelegét élvezheti a közönség. Az alábbi ajánlóban összegyűjtöttem a kedvenceimet :)

Fotó: EC/FB

Barry Can't Swim

Ki ő?

Az edinburgh-i születésű Joshua Mainnie DJ és producer klasszikus zenei képzésben részesült. 9 éves korától zongorázik és kamaszkorától jazz klubbokban dolgozott. Később több bandában is játszott, gitározni, basszusgitározni és dobolni tanult. A glasgow-i székhelyű SOMA Recordsnál gyakornokoskodott, ahol betekintést nyert az underground elektronikus zenébe. Londonbe költözése után elmerült a helyi elektronikus zenei scénába és 2020 elején kezdett zenélni Barry Can’t Swim néven.

Miért szeretjük?

Élőben óriási energiákat képes megmozgatni, ahol a house-t, a technot,  a junglet keveri a jazz-zel – egyszerűen muszáj rá megmozdulni. A produceri munkássága pedig igazi minőséget képvisel, mivel képzett zenész és könnyfakasztóan szép betétek vannak a számaiban.

Mikor játszik?

07.22. szombat (hajnal) 0:30, Booha Stage by Glo

Nothing But Thieves 

Kik ők?

Egy angol rockegyüttes, amely 2012-ben alakult az essexi Southend-on-Sea-ben. Idén adták ki negyedik albumukat Dead Club City címmel.

Miért szeretjük?

A jó zene ismérve, hogy megpendíti érzelmünk húrjait. Ez a Nothing But Thieves legnagyobb erénye, miközben úgy egyedi a hangzása, hogy közben eszünkbe jut az Artic Monkeys, The Weekend és Harry Styles is.

Mikor játszanak?

07.22. szombat, 19:40, Main Stage


Youngr

Ki ő?

Dario Darnell sokoldalú brit zenész, énekes, dalszerző és producer, August Darnell fia, aki 2016-ban kezdte szólókarrierjét. A saját számai mellett  remek feldolgozásokat csinál, például a Sweet Dispositiont.

Miért szeretjük?

Igazi multiinstrumentalista: zongorázik, dobol, gitározik, producerkedik és mellé még a TikTok csatornája is zseniális. Ja meg az Oasis Mashupjáért.

Mikor játszik?

07.21. péntek, 20:40, Hangar Stage by BT

Mihigh

Ki ő?

A román minimál Nagy Öregje, 2007 óta a Club Midi rezidense. 

Miért szeretjük?

Sötét szettjei és karizmatikus stílusa miatt ő az egyik legjobb DJ a román szcénából.

Mikor játszik?

07.23. vasárnap, 21:30 - Dance Garden Stage


Tash Sultana

Ki ő?

Még egy multiinstrumentalista tehetség. A '95-ös születésű ausztrál énekesnő első gitárját 3 évesen kapta, 13 évesen már a Mindpilot zenekar énekes-gitárosa volt. 2016-ban jelent meg első szóló EP-je, első lemeze a Flow State pedig 2018-ban jött ki. 5 oktávos hangterjedelemmel rendelkezik, játszik gitáron, basszusgitáron, szaxofonon, fuvolán, pánsípon, szájharmonikán, mandolinon, údon (arab lant), valamint billentyűs- és ütőhangszereken.

Miért szeretjük?

A fentiek alapján egyértelmű a válasz :) Továbbá nyíltan beszél korábbi drog problémáiról és arról, hogy a zene miként segített a gyógyulásában.❤️

Mikor játszik?

07.21. péntek, 20:00 - Main Stage

 

P.S. A szerkesztőség "öregebb" tagjai még hozzácsapnák a felsoroláshoz Iggyt – de róla a közelgő veszprémi koncertje okán még írunk :)

 

Részletes programbontás az Electric Castle weboldalán.

 

Kapcsolódó cikkünk:

Macklemore, Iggy Pop és Jamie XX mellett magyar fellépő is lesz az Electric Castle fesztiválon

Electric Castle, Macklemore, Iggy Pop, Andras Toth

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek