Helló, Jenő – Nem kell védettségi a pénteken induló Szeláví! fesztiválra

2021/06/16  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Szeláví! Pilisborosjenő mellett egy gyönyörű, panorámás mezőn – szemben levendulás – péntektől 3 napon át várja a látogatókat koncertekkel és gyermekprogramokkal, workshopokkal és beszélgetésekkel, iparművészeti és gasztronómiai vásárral, helyi termékek bemutatójával.

Helló, jenő – Nem kell védettségi a pénteken induló Szelavi fesztiválra

Mivel a rendezvény a helyi önkormányzat és a szintén helyi Viprodukció közös szervezésében zajlik, beletartozik a "falunap" kategóriába, s mivel Borosjenő 5000 fő alatti település, így 1500 főig védettsegi igazolvány nélkül lehet résztvenni rajta (484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet 5. §-a (7) ). A szervezők amúgy sem tervezik ennél nagyobbra a fesztivált.

A rendezvény megközelítéséről az alábbiakat tette közzé a fesztivál:

PARKOLÁS
Mivel a sokak által ismert Kevélyhegyi Levendulással szembeni parkoló hamar megtelik, a fesztivál hivatalos parkolója a Széchenyi utca és Fő utca sarkánál található. Kérünk mindenkit, hogy ezt a parkolót vegye igénybe autójával. A Széchenyi utcai parkolóból a koncertekhez igazított menetrend szerint egy többször forduló, 9 fős kisbusszal tudunk segíteni elsősorban a kisgyermekes családok és az idősek számára. A buszmenetrendet a parkolót őrző Polgárőrnél keressétek. Ha épp nincs a parkolóban a kisbusz, kérjük türelmeteket, érkezni fog!
A SÉTÁLNIVÁGYÓK SZÁMÁRA
A Széchenyi utcai parkolóból kényelmes tempóban hozzávetőlegesen 15-20 perc alatt el lehet sétálni a fesztiválterületre. A Kevélyhegyi Levendulamezőt elhagyva, ám a Teve-sziklát még el nem érve, balra látjátok majd a fesztiválterületet. Eltéveszthetetlen...
ÉJSZAKAI VOLÁN JÁRAT
A busszal közlekedők számára javasoljuk a www.menetrendek.hu oldalon való tájékozódást. Akik késő estig maradnának:
Péntek esti utolsó busz vissza Budapestre: 23:40
Szombat estére intéztünk nektek egy különjáratot: 00:35
Vasárnap este 20:00-kor ér véget a program, bőven van még utána buszjárat
Ezen kívül Pilisborosjenőre természetesen lehet hívni taxit és sofőr-szolgálatot is!
Naptej legyen nálatok, mert a domboldalon kevés az árnyék és bazi meleg lesz, ha vinnétek kutyát is magatokkal, simán megtehetitek, csak pórázon kell tartani őkelmét. majd meglátjátok, mennyire gyönyörű a Szeláví! területét körülölelő természet, vigyázzatok rá!
A fesztiválról és a programról előzőleg eme cikkeinkben értekeztünk

 

 

Szeláví, Pilisborosjenő, fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek