HELLO! Lionel Richie csütörtökön beköszön Budapestre

2025/07/15  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A bársonyos énekhangjáról és örökzöld dalairól ismert 75 éves zenész európai turnéja, a "Say Hello To The Hits" show július 17-én érkezik a budapesti MVM Dome-ba.

Helló! Lionel Richie-t újra Magyarországon köszönthetjük

A turné május 31-én a belfasti SSE Arénában vette kezdetét, és 16 országot érintve összesen 27 koncertet ölel fel, majd egy nagyszabású fináléval zárul augusztus 2-án a madridi Wizink Centerben.

 

Itt játhatsz velünk 2x2 belépőért!

 

Lionel Richie ikonikus albumok és slágerek sorával büszkélkedhet. Világszerte több mint 125 millió albumot adott el, munkásságát Oscar-, Golden Globe- és négy Grammy-díjjal ismerték el, emellett olyan kitüntetésekkel, mint a 2016-os MusicCares Év Embere és a 2017-es Kennedy Center Honors.

Világhíres dalok is fűződnek a nevéhez: ő szerezte például a Végtelen szerelem (1981.) című film főcímzenéjét, az Endless Love című duettet, amit alapból Diana Ross-szal közösen adtak elő, de ahogy változtak az idők, változott a duett-partner is:

2018 márciusában Richie – szó szerint – nyomot hagyott, amikor Hollywood mesés TCL Chinese Theaternél betonba öntötték kéz-és láblenyomatát. 2022-ben a Rock & Roll Hall of Fame-be is beiktatták, ugyanebben az évben megkapta az American Music Awards Ikon díját, valamint a Kongresszusi Könyvtár Gershwin-díját is népszerű dalaiért. 2023 szeptemberében fejezte be nagysikerű, 20 várost felölelő Sing a Song All Night Long elnevezésű arénaturnéját, amelynek különleges vendégei – minden idők egyik legkelendőbb zenekara, az Earth, Wind & Fire volt. A turné 2024-ben is folytatódott további 13 fellépéssel az Egyesült Államokban.

Richie mindemellett az elmúlt hét évadban az ABC American Idol című műsorának zsűritagja is volt, és a zsűrizést a 8. évadban is folytatja. Legutóbb társproducerként debütált The Greatest Night in Pop című dokumentumfilmben (a We Are the World -sztori), amelyet a 2024-es Sundance Filmfesztiválon mutattak be a kritikusok elismerése mellett. A doku a megjelenés első hetében a Netflix angol filmlistájának élén kezdett 11,9 milliós nézettséggel, és nemrég három Primetime Emmy-díjra is jelölték. 2020-ban tele voltak azzal a külföldi lapok, hogy a Disney Studios musicalfilmet készít, ami a Mamma Mia!/ABBA fergeteges sikerű musicalfilmhez hasonlóan Richie számaira fűzi fel a sztorit, életrajzi elemeket is beleszőve, de az All Night Long munkacímen emlegetett filmről azóta semmit sem tudni, pedig még a producerek között is emlegették a zenészt.

Hogy nem egy letűnt kor legendája, az is bizonyítja, hogy a 2015-ös Glastonbury-n az év legnagyobb tömegét vonzotta Pyramid színpados fellépése.

A Say Hello To The Hits turné egyfajta tisztelgés Lionel Richie, az egyik legnagyobb dalszerző és előadóművész, valamint kulturális ikon több mint öt évtizedes pályája előtt (19 évesen, 1968-ban kezdte a Commodores együttes tagjaként; szólókarrierje 1982-ben kezdődött), a koncert pedig egy hatalmas bulit ígér a pop örökzöldjeit kedvelőknek.

 

A családban maradt: a The Kelly Family leszármazottja lép fel Lionel Richie előtt

 

Lionel Richie, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek