Idén dupláz a magyar Oktoberfest, ráadásul fellép a Saragossa Band!

2017/09/23  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A világ legnagyobb sörfesztiválja idén ötödik alkalommal látogat el Budapestre, valamint első alkalommal Szombathelyen is lesz gigasörfeszt.

Fotó: Oktobnerfest Budapest/FB

A vendégek mindkét fesztiválon különleges bajor ételspecialitásokat kóstolhatnak: olyan klasszikusokat, mint a Wiesn-Hendl, azaz grillezett csirke krumplisalátával vagy káposztasalátával, sült csülök, bajor kolbászkák és a kihagyhatatlan bajor perec, a Brezn. Az édesszájúaknak pedig szív alakú mézeskaláccsal, császármorzsával és forró rétessel kedveskednek. A bajor ételek és a Paulaner mellett, több, mint 30 hazai kézműves sörfőzde mintegy 200 fajta söre mutatkozik be, hogy még teljesebb legyen a hangulat.

Minden rendes német sörivónak az Oktoberfest az egyik legnagyobb őszi ünnep. A több mint 200 éves hagyomány immáron összehozza az európai sörkedvelőket is, és ezzel létrejön a világ legnagyobb sörfesztiválja, mivel a fesztet más országokban is megrendezik: München, Párizs, New York és Sydney után 2017-ban az Oktoberfest ötödik alkalommal lesz Budapesten. A szervezők 2017. október 5. és 8. között várják a sörök és finom ételek szerelmeseit a budapesti Kincsem Parkban. 2017 különleges év a magyar Oktoberfest számára, hiszen idén Budapest mellett  a sörünnepet október 13-15. között Szombathelyen is megtartják, a Történelmi Témaparkban.

Az Oktoberfest Budapest négy napja alatt több mint 50 fellépő váltja majd egymást a színpadokon. Megvan az Agadou-dou-dou meg a Zabadak? Na, ez a Saragossa Band! Ők csütörtökön buliznak a nagyszínpadon, de ott lesz még az Oktoberfesten  a Neoton Família, a Beatrice, a Ladánybene 27, a Dynamite Dudes és még sokan mások, köztük egy csomó sramlizenekar.

A részletes program itt.

 




Oktoberfest, Saragossa, sörfesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek