Így néz ki majd a Quimby-nap a Szigeten

2013/07/31  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Miközben a Muzsikás együttes parádés vendéglistával a világzenein ünnepli a születésnapját, addig a nagyszínpadot - és a Sziget más területeit - is a Quimby einstandolja. Az elképzelés az, hogy a Sziget Fesztiválköztársaság egy Csodaország, ahol sok fura dolog történik, főleg akkor, ha mindemögött Magyarország egyik legnépszerűbb alterbandája és barátaik állnak.

Így néz ki majd a Quimby-nap a Szigeten

A nulladik nap quimbys eseménysorában a nagyszínpados szuperkoncert mellett megannyi kulturális-zenei program varázsolja el a közönséget, Lewis Caroll meseregénye, az Alice Csodaországban mintájára. Azért figyeljetek oda, mit isztok meg, és ha találtok egy fél pár fehér kesztyűt, tudjátok, kié... Ami meg a félnótás kalaposokat illeti, legyetek résen, és ne vesszetek össze a királynővel, mert a végén még elvesztitek a fejeteket.

A Quimby Csodaországban egy hatalmas, színes és pörgős kultúrvurstlival kezdődik 16 órától. Az akciósorozat és produkció a K-hídtól a Nagyszínpadig tartó középső részre és annak környékére koncentrálódik, s a zenekar tagjai több helyen feltűnnek majd. A Sziget – erre az egy estére – a „nyúl üregévé” válik, amibe minden látogató egyesével belecsúszik - Csodaországban pedig számtalan érdekes, izgalmas, eredeti dolog történik – cirkusz, akrobatika, látványszínház, irodalom, akusztikus koncert, bábszínház, világzene, táncház és világzene, vetítés, tánc, slam poetry – s megannyi más. Énekkórusok, gyerekprogramok, cirkuszi akrobaták, tűzzsonglőrök, utcaszínház, flamingó-krokett a Vörös Királynővel és az ország legnagyobb teázására is sor kerül.

16.30-tól A VOLT Teraszon egy ember szórakoztat gitárral, ütőhangszerekkel, orgonákkal. A „legtökösebb” zenészek egyike King Automatic, aki egyszemélyes rockzenekarrá vált, miután kiszállt a népszerű Thundercrack nevű zenekarból.

17.30-tól A KUZÓ (KultúrZóna) helyszínén indul a Micsodaország! - Csodaország SLAM POETRY, tematikus verseny élő zenével.

17.45-től a VOLT Teraszon tűnik fel Siegal, a zenész, akit az angol blues legnagyobb egyéniségének tartanak ma. Kiss Tibiék Tom Waits-projektjének, a Braindogsnak a rendszeres vendége.

18.30 A Nagyszínpadon fellép a Firewater. A szuggesztív frontember, a New York-i Tod Ashley olyan zenei világot alakított ki, mintha a világzenei színpad minden fellépője egy koncerten játszana, de kicsit Tom Waits-esen. A pandzsábi, a klezmer, a sanzon, a posztpunk találkozik majd a kabaréval és a kocsmazenével.

18.45 A KUZÓ helyszínén indul a Rájátszás. Az utóbbi évek legizgalmasabb pop-produkciója 2011-ben mutatkozott be először a Margó Városi Irodalmi Fesztiválon. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a poéták egy-egy versét. A 30Y, a Kistehén, a HS7 frontemberei értelmeznek újra régi- és mutatnak be friss slágereket a legismertebb hazai kortárs költők szövegeit felhasználva. A Rájátszás játék a szavakkal, a nyelvvel és a zenével. A Szigeten fellép: Kollár-Klemencz Zoltán, Beck Zoltán, Egyedi Péter, Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Sárközy Zoltán és Takács Marci.

Este 7-kor Ripoff Raskolnikov lép fel a VOLT Teraszon. Közép-európai blues rengeteg érzelemmel, mélyből jövő erőkkel és sokszor végtelen melankóliával. Ő énekelte el angolul a Most múlik pontosant.

A Nagyszínpad fő attrakciója, az egyszeri és megismételhetetlen Quimby koncert 20.30-kor kezdődik, s tart 23-ig.

20.45 Érdemes a Magic Mirror felé elnézni, ahol a kilenc tagú, szupervidám Urban Voodo Machine a rockot a blues-zal, a punkkal, a népzenével és a rockabillyvel is bátran keveri. A saját univerzumot felépítő zenekar hősei kalózok, ördögök és az örömlányok, a legsötétebb kocsmák whiskey-vel locsolt díszletében. Majd itt az estét a Big John and the Vienna Soul Society zárja.

FIgyelem, termékmegjelenítés következik!

A Nulladik napi Quimby Csodaországban koncertre a jegyek elővételben két áron 6.990 forintért, illetve 7.900 forintért kaphatók. A 7900 forintos jegyhez ajándékba jár a koncert napján, a Bookline Könyvek gondozásában megjelenő Quimby-könyv, amit az első 5000 elővételes jegyet vásárló kaphat meg a www.sziget.hu oldalon vásárolt kuponkód ellenében, amit a Bookline-on lehet majd érvényesíteni.


 

 

Szólj hozzá!


Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál költözik Budapest lakásaiba

Nappaliból koncertterem: új kulturális fesztivál...

Szeptember 12-én először rendezik meg Magyarországon a Hova Tova? Lakásfesztivált, amely egy Hollandiában már sikeresen működő koncepció...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Mit jelent Bródy János a hazai könnyűzene számára?

Ma, az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János dalai kapják a főszerepet. A Bródy Dalok Napja elnevezésű kb. hatórásra tervezett koncert a magyar beatzene ikonikus alakja – és hazánk egyik legfontosabb dalszövegírója előtt tiszteleg.

A táncházmozgalom túlélte az alapítóit – és ma is új közönséget talál

A Budapest Park ötödik alkalommal rendezi meg a FolkParkot, amelynek középpontjában ezúttal is az élő népzene és a közös tánc áll. A program jó apropó arra is, hogy megnézzük, miként jutott el az 1972-ben indult táncházmozgalom odáig, hogy ma már a legnagyobb könnyűzenei koncerthelyszíneken is természetes helye van.
Új koncertek