Isteni lesz a hangulat: minifesztivál a mikepércsi templomkertben

2024/05/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Czapp József mikepércsi református lelkipásztor szervezésében minden évben pünkösdkor koncertek, kiállítások és vetítések helyszínévé változik a református templom kertje.

Fotó: Towerful Events

A két nap során a templomban látható és hallható a tavalyi fesztivál legjobb pillanataiból összeállított kisfilm és ugyanitt, a templomban készül majd az idei résztvevőkkel és látogatókkal az újabb filmes megemlékezés. Annak érdekében, hogy az emlékek minél személyesebbé váljanak, a szervezők azzal a kéréssel fordulnak a közönséghez, hogy ki-ki készítse el a maga fesztivál-filmjét maximum 5 perces terjedelemben A kisfilmek a www.towerful.hu oldalon jelennek meg, majd a díjazást követően az eseményfolyam saját anyagának részét képezik majd.

A Debrecen közvetlen szomszédságában található kistelepülés tömegközlekedési eszközzel és biciklivel is megközelíthető. Érdemes idén is kilátogatni a „csodák megélésének” helyszínére a mikepércsi templomkertbe, 2024. május 17-18-án.

„A Fest of Fifty eseményfolyamot idén is a pünkösdi hétvégén rendezzük meg a Towerful Events keretein belül. A mikepércsi templomkert immár harmadik éve ad teret az ég és a föld találkozásának, lehetőséget teremtve az égi szféra és a földi valóság összeolvadásának” – mondta el a rendezvény kapcsán a  lelkipásztor.

A gyönyörű műemléki környezetben szabadon látogatható koncertek, kiállítások és vetítések követik majd egymást. A minifesztivál a Michelangelo-díjas festőművész, Hanyu Zsolt kiállításának megnyitójával veszi kezdetét pénteken 17 órakor és ugyanezen a napon lép fel a Simple Blues Band, a Jazz Inside és a Ladányi Trio valamint Iván Szandra is.

Szombaton a Voice and Guitar produkcióban Micheller Myrtill és Pintér Tibor duója nyitja az élmények sorát, amit a Jumping Matt and his Combo és a Sonny and his Wild Cows zenekarai folytatnak. A sort a Blues MD produkció zárja Szebényi Dániel és Gotthard Mihály örömzenélésével.

Színfoltja lesz az eseményfolyamnak az a rövidfilm bemutató, amelyben Hajdú Szabolcs emlékezik meg a napokban elhunyt kiváló zenész és színész, Csonka Valter életéről. A filmbemutató előtt rövid jammeléssel is megemlékeznek Dr Valter-ről.

Az idei rendezvény június 7-én a Little G Weevil and His Band, valamint a godfater koncertjeivel folytatódik.

Mikepércs, templomkert, Towerful Events

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek