Itt az első három név a 2018-as FEZEN fellépőlistájáról

2017/11/22  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Mr. Big, az Enter Shikari és a Fozzy már biztosan ott lesz a 2018 július 25 és 28-a között rendezett székesfehérvári fesztiválon.

Itt az első három név a 2018-as FEZEN fellépőlistájáról

Az tavaly is beigazolódott, hogy a jubileumok jól állnak a FEZEN-nek, az éppen jövőre 30 éves Mr. Big egészen biztosan nagy bulit fog csapni július 26-án Székesfehérváron. A Billy Sheehan basszusgitáros 1988-ban állt össze Los Angelesben Paul Gilberttel, Pat Torpey-val és Eric Martinnal. A hard rock supergroup korán letette névjegyét a zeneiparban. '91-ben megjelent második albumokra két olyan balladát írtak, ami pillanatok alatt letarolta a világot. A To Be With Yout nem lehetett megkerülni, és a Just Take My Heart is felkerült a slágerlistákra. Fel is kérte az akkor még alig hároméves zenekart az Aerosmith, hogy előttük játsszon Wembley-s koncertjeiken. Nyáron jelent meg legfrissebb stúdióalbumuk, így a Defying Gravityre került új dalokat is hallhatjuk a kihagyhatatlan slágerek mellett.

Enter Shikari – a zenekar, akinek a nevét akár műfajként is használhatjuk, hiszen az előtte létezőkbe nehéz lenne beskatulyázni őket. Sajátos világukat pop, post-hardcore, metalcore, dubstep, trance és drum and bass elemekből építették fel. A brit fesztiválkedvenc éppen két hónappal ezelőtt, szeptemberben jelentkezett új albummal. A jubileumot pedig az ő esetükben sem kerülhetjük el, hiszen éppen 2018-ban lesz 15 éve, hogy ezen a néven ismerhetjük őket. Július 28-án, a FEZEN zárónapján érkeznek Székesfehérvárra.

A profi pankrátor, médiahős, énekes Chris Jericho, a Stuck Mojo gitárosával és dobosával Rich Warddal és Frank Fontserával, valamint a Mike Portnoy Adrenalin Mobjában basszerozó Paul Di Leoval és Billy Grey gitárossal alkotja a Fozzyt. Az amerikai rock-metal csapat is friss albummal érkezik Székesfehérvárra, októberben jelent meg Judas című lemezük. Július 26-án a Mr. Big előtt lépnek fel a FEZEN-en.

Az első három név mellé igazán kedvező jegyár is dukál. Az egy héttel előbbre, július végére költöző székesfehérvári fesztivál négy napos bérlete karácsonyig 14 990 Ft-ért kapható, a napijegy pedig 6 990 Ft-ba kerül. A diákoknak idén is még kedvezőbb áron kínálják a belépőt a szervezők, a bérletet most 12 990 Ft-ért vehetik meg az érvényes magyarországi diákigazolvánnyal rendelkezők, a napijegyért pedig 5 990 Ft-ot kell fizetniük.
FEZEN, nyár, Mr. Big, Enter Shikari, Fozzy

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek