Koncertek is lesznek a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozón

2023/08/11  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Szombatig tart a Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó Kiskunfélegyházán, ahol a motorsport eme szerelmesei koncertekkel zárják a minden bizonnyal különleges programot.

Fotó:  Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó/FB

A kilencedik alkalommal megtartott rendezvény a motoros életformába nyújt bepillantást minden korosztálynak, a gyermekeknek, nagycsaládosoknak, fogyatékossággal élőknek és időseknek egyaránt. Finnországtól Izraelig a világ számos pontjáról érkeznek oldalkocsisok a találkozóra, de több országból, például Törökországból és Hollandiából rendszeresen visszatérő vendégei is vannak a fesztiválnak.

A Félegyházi Motoros Baráti Kör Egyesület és a Kiskunfélegyházi Motorsport Egyesület szervezésében zajló rendezvény keretében a helyi Parkerdő mellett kialakított motokrosszpálya látványos bemutatók, továbbá az egyetlen magyar oldtimer oldalkocsis kaszkadőrcsapat, az Izs-Team showjának helyszíne lesz.

Rendeznek továbbá Kiskunfélegyházán is áthaladó felvonulást, oldalkocsis kiállítást és szépségversenyt, valamint "flúgos futamot" is, ahol amatőr oldalkocsisok állnak majd rajthoz, továbbá  a környék turisztikai és természeti látványosságaihoz csoportos oldalkocsis túrát is hirdetnek. A gyermekeknek pedig egyebek mellett motoroztatással és kézműves foglalkozásokkal készülnek.

Az estéket ezúttal is koncert
ek zárják.


2023. augusztus 11. péntek:

19:00 LAST (Rage Against the Machine cover)
21:00 Hell City (Guns N’Roses & AC/DC cover)
23:00 Frederik Cornelius Quartett (Denmark)

2023- augusztus 12. szombat:

19:00 Wolves of Babylon (Rainbow & Deep Purple cover )
21:00 Crash 5
23:00 Blues 4 You

 

A fotó miatt pedig itt van a Tábor fesztiválról szóló cikkünk :)

Nemzetközi Oldalkocsis Találkozó

 

 

Szólj hozzá!


Három kontinens, három zenei határátlépés - és egy bérlet a Magyar Zene Házában

Három kontinens, három zenei határátlépés - és...

Mi történik, ha a marokkói gnawa találkozik a pszichedelikus rockkal, a kolumbiai tánczene zajos improvizációvá alakul, a hiphop klasszikusait pedig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ennél undergroundabb már nem lehet egy parti

Az underground kifejezést sokféleképpen használta már a zeneipar, de ennyire szó szerint talán még soha: Roni Size október 15-én egy elhagyatott walesi palafejtő mélyén ad koncertet. A helyszínt nem lehet egyszerűen lifttel megközelíteni. A közönségnek bányászlépcsőkön, elárasztott járatokon és föld alatti szakadékokon át,...

Nem adják fel: sztárvendégekkel és jótékonysági céllal koncertezik a NEMADOMFEL Együttes

Falusi Mariann, Kalapács-Ódor Cintia, Jenei Szilveszter, a The Beatcats és a Kiss Barna Crew is színpadra lép október 16-án az Analog Music Hallban, ahol a NEMADOMFEL Együttes ad koncertet. Az est bevételével fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak – a zenekar pedig több mint húsz éve bizonyítja a zene közösségteremtő erejét.
Új koncertek