Lampionos csónakfelvonulás, vízparti utcabál: Kis-Duna Vízi Fesztivál

2019/07/31  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Augusztus 16-20. között több helyszínen vár kicsit és nagyot egyaránt Ráckevén a Kis-Duna Vízi Fesztivál. Izgalmas szabadidős programokkal, strandröplabdával, indiánkenu-versennyel, koncertekkel, lampionos csónakfelvonulással és vízparti utcabállal, tűzijátékkal, ünnepi István, a király produkcióval készülnek az augusztusi hosszú hétvégére. Ráadásul a fesztivál ingyenesen látogatható!

Kis-Duna Vízi Fesztivál

A rendezvény idén több városi helyszínen zajlik: a központi rendezvények a Vadkacsa Szabadstrandon lesznek, ahol akár a vízben fürdőzve is lehet hallgatni a színpadon fellépő együtteseket, ám az Ács Károly Művelődési Központ szabadtéri színpada és a stranddal szemben elhelyezkedő “PEK” színpad szintén bekapcsolódnak a pezsgő nyári estékbe egy-egy esemény erejéig.

A fesztivál főfellépője Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie, aki szombat este ad koncertet a Vadkacsa Szabadstrandon, de ott lesz még vasárnap a Bohemian Betyars is, akik ezúttal akusztikus felállásban mutatkoznak be a közönségnek. Hétfőn a Fourtissimo fúvósaival találkozhatunk, 20-án kedden pedig a Vénusz színház előadásában nézhetjük az ünnepi István, a király előadást.

Kis kedvcsináló a tavalyi pillanatokból:

 

Kis-Duna Vízi Fesztivál, fesztivál, Ráckeve, koncert, Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie, Bohemian Betyars, Fourtissimo, István a király

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek