Lángos színpad is lesz a Strand Fesztiválon

2018/07/07  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Új színpadnévvel és egy majdnem fullos programlistával jelentkezett az augusztus 21-26 között Zamárdi Balatonhoz legközelebb fekvő területét elfoglaló Strand Fesztivál. A névválasztásnak természetesen igen sok köze van a Balatonhoz, és úgy általában a strandolási szokásainkhoz is.

 Lángos színpad is lesz a Strand Fesztiválon

Manapság a nagyobb rendezvények kezdenek rászokni arra, hogy a hihetetlenül uncsi, ugyanakkor a támogatások miatt szükséges márkanevek minél inkább kiszoruljanak a színpadok elnevezési monopóliumából, és inkább megszavaztatják a közönséggel, hogy szeretnék szólítani kedvenc programhelyszínüket. Ehhez a mozgalomhoz csatlakozott idén a Strand Fesztivál is, ahol három színpad közül egy végre kikerült a mecénások karmai közül, és nemes egyszerűséggel - a balatoni kötődés miatt - a "Lángos" nevet kapta.

A szervezők reményei szerint legalább annyira rácuppanunk majd a színpad programjaira, mint egy jó sajtos-tejfölös, vagy a magam részéről csak szimplán fokhagymás szószban úszó, nem túl kalóriaszegény harapnivalóra.

Ezen a helyszínen a magyar zeneipar kedvenc feltörekvő bandái és régi nagy öregjei váltják majd egymást, de éjjel egytől itt is átveszik az irányítást a Dj-k, akárcsak a kettes számú nagyszínpadon. A program minden nap 13:30-kor kezdődik, az ÉTER PLusz, a Dunai Regatta és az AranyCORE tehetségkutatók nyerteseivel, illetve szombaton Janklovics Péter kínozza meg a rekeszizmaitokat.

De itt lépnek fel az idei Nagy-Szín-Pad! verseny résztvevői is. A teljesség igénye nélkül, néhány név az illusztris listából: Ocho Macho, Esti Kornél, Ivan & The Parazol, Konyha, AWS, Deniz, Pál Utcai Fiúk, Szabó Benedek és a Galaxisok, Antonia Vai, Zaporozsec, Elefánt, Supernem, ByeAlex és a Slepp, Konyha, Fran Palermo, Useme...

Strand Fesztivál, Rag'n'Bone Man, TroyBoi, Kensington, Thirty Seconds To Mars, Robin Schulz, Sigala, fesztivál, lángos

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek