Lemondta európai turnéját az Anthrax – csak erről ők nem tudnak?

2018/02/26  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Rockbook tette közzé a hírt, mely szerint az egész Európa-turnét lemondta a zenekar.

Fotó: Anthrax/FB

A hír a Borgholm Brinner fesztivál közösségi oldaláról terjedt el, ott közölték a szervezők, hogy a zenekar lemondta a fellépést. A posztban az áll, a banda tagjai őszintén elnézést kérek minden rajongótól...

A poszt megfogalmazása ("sajnálatos módon az anthrax bejelentette, hogy egyeztetési gondok miatt törölni kell a közelgő európai turnét") és a Rockbook feltételezése szerint a dolog hátterében talán az áll, hogy az Anthrax lesz a Slayer búcsúturnéjának egyik vendégzenekara, és már az első, május 10-i koncerten is ők melegítik be a közönséget Tom Araya-ék előtt.

Az Anthrax oldalán azonban az olvasható, hogy minden buli meg lesz tartva.

A kommentekben a zenekar a turné weboldalát ajánlgatja, ezen például ott van borgholmi buli, igaz, a FEZEN nincs rajta ezen a térképen:

FRISSÍTÉS!!!!!

A FEZEN állásfoglalása:

Rossz hírekkel indul a hét nálunk, az Anthrax ütemezési problémák miatt lemondta a teljes európai turnéját, köztük a FEZEN-es koncertet. 
A zenekar hivatalos közleménye a következő:
"Unfortunately, Anthrax announces it has to cancel its upcoming European tour due to scheduling conflicts. 
The band members sincerely apologise to all of their fans and hope to see them very soon."
Elhihetitek, hogy mi is mennyire csalódottak vagyunk - nagyon szerettük volna pótolni a 2016-ban hasonló körülmények között elmaradt koncertet, de ilyen esetekben sajnos nem tehetünk semmit. Úgy látszik, az Anthtrax-szel nincsen szerencsénk. :/ 
Nagy erőkkel keressük a pótlást a megüresedett csütörtöki időpontra - közzétesszük, amint megtaláltuk! 
Természetesen a július 26-i napijegyek visszaválthatóak a vásárlás helyén, a vásárolt áron - március 31-ig. 
(A Ticketportál rendszerében online váltott jegyek esetén a ticketportal@ticketportal.hu címre küldött emailben tüntessétek fel a bankszámlaszámot, 7-10 munkanapon belül visszautalják a vásárlás összegét. A Tixa rendszerében online váltott jegyek esetében az ugyfelszolgalat@tixa.hu címre írjatok a visszaváltás ügyében. Ha nem online vásároltál, a jegyirodában személyesen visszaváltják a jegyed.)

 

Anthrax és Dragonfly a FEZEN-en


 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek