Már csak Kozsó hiányzott a VOLT-ról

2018/04/19  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Úgy tűnik, nem tudunk elszakadni a 90-es évektől zenei fronton, és ezt a megállapítást erősíti a Volt Fesztivál új bejelentése is, miszerint idén egy egész napot szentelnek egykori kedvenceinknek. Június 30-án élőben szólnak majd a korszak meghatározó slágerei, legyen az hazai, vagy külföldi formáció által sikerre vitt darab.

Fotó: VOLT Fesztivál

Téved, aki azt gondolja, hogy a retro korszak zenéinek "felemlegetése" kifutóban van. Amellett, hogy hazai déjék is elsöprő sikerrel járják az országot a 90-es évek slágereire épülő party-sorozatukkal, maguk az előadók (vagy mik) is ráébredtek, hogy jó pénzt hozhat a konyhára ha felidézik a színpadon megboldogult ifjúságuk aranykorszakát. Egyre több méltán elfeledett formáció áll össze, és gondolja úgy, hogy még helye van ebben a szakmában. Úgy tűnik, a Voltosok is rárepültek a témára, mivel idén a fesztivál utolsó napja csak és kizárólag róluk fog szólni.

Az eredeti előadók személyes tolmácsolásában csendülnek majd fel az olyan mega-slágerek, mint a Coco Jumbo, a Blue (Da Ba Dee), a Better of Alone vagy a Played-A-Live (The Bongo Song). Az éjféltől kifulladásig tartó buli során természetesen az évtized már-már emblematikussá vált magyar csapatai is színpadra lépnek, így érkezik a slágergyáros Kozsó az Ámokfutókkal, a tinik egykori kedvence, a Happy Gang, az extravagáns megjelenéséről is híres UFO, a több rádiós slágert is jegyző Splash, a lemezeket pedig Náksi és DJ André pörgeti majd.

Volt Fesztivál, Sopron, Total Dance, Safri Duo, Mr. President, Eiffel 65, Alice DJ, Kozsó, Ámokfutók, Happy Gang, UFO, Spalsh, Náksi, DJ André

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek