Meglepetés kastélyfesztivál Budapesttől alig másfél órányira – ELMARAD!

2020/08/24  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A nyárvége legszimpatikusabb fesztiválja lett volna – nem mintha tolonganának a jelöltek, de akkor is. A szervezők közlése szerint "a járványügyi helyzet fokozódása és az ennek okán kialakult bizonytalanság miatt úgy döntöttek, hogy az idei nyárzáró rendezvényüket jövőre és nyárnyitó buliként tartják meg

Meglepetés kastélyfesztivál Budapesttől alig másfél órányira
Ezt írtuk róla auguzstus 19-én:
A Cserhát dombjai között, a nógrádgárdonyi Főnix Kastély mesebeli kertjében a hazai koncertélet hat lendületes zenekara próbálja enyhíteni a 2020-as fesztiválhiányt.
Az augusztus utolsó hétvégéjén megrendezett minifesztiválon fellép a Margaret Island, a Pál Utcai Fiúk, az Ivan & The Parazol, a Lóci Játszik, a Konyha és a Jazztelen.
A 19. századvégi klasszicista kastély és híres hét hektáros parkja már önmagában is izgalmas felfedeznivaló, plusz a Főnix Feszt azért is emlékezetes hétvégének ígérkezik, hiszen nem csak a zenei program, de maga a környék is varázslatos, számos lehetőséggel a kikapcsolódásra – érdemes több naposra tervezni a programot. A környező falvak és dombok kerékpáros és gyalogtúrák ideális színtere, ahonnan tiszta időben a Tátráig is ellátni, Hollókő pedig mindössze félórás autóútra van a Főnix Feszt helyszínétől.
Az izgalmas programok mellett pedig a gasztronómia sem szorul háttérbe: a koncerteken és utánuk a hajnalig tartó házibulikon kívül sör- és borkóstolóval, bográcsozással és számos meglepetéssel várják azt a 450 vendéget, akik nem találták eddig a helyüket a fesztivál nélkül maradt nyárban.
Program:
08.28. péntek 
Jazztelen
Ivan & The Parazol
Margaret Island 
 
08.29. szombat 
Lóci Játszik
Konyha
Pál Utcai Fiúk
Főnix Feszt, minifesztivál, kastély, Margaret Island, Pál Utcai Fiúk, Ivan & The Parazol, Lóci Játszik, Konyha, Jazztelen, Nógrádgárdony

 

 

Szólj hozzá!


A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba – októberben Budapestre jön a The Sisters of Mercy

A történetet tegnap a The Missionnél hagytuk abba –...

Három évvel legutóbbi, teltházas budapesti koncertje után visszatér a The Sisters of Mercy: Andrew Eldritch zenekara 2026. október 28-án a Dürer...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Szomorú magyarnak Carson Coma koncertet

A felszabadulást ünnepelte Budapest Parkos koncertjével a Carson Coma és persze a zsúfolásig telt küzdőtér. De miközben egy korszak lezárását ünnepeljük, valahogy mégis ragaszkodunk a régihez? Lehet, hogy csak én éreztem így, egy biztos: a Carson Coma megadta a módját az ünneplésnek.

A bazi nagy Bëlga lagzi

A Bëlga szeptember 12-i, Budapest Parkos koncertje egy lagzi is lesz egyben. Eskü', mindennel együtt, ami ilyenkor kell. Európa eddigi legnagyobb lakodalmának Janklovics Péter lesz a vőfélye.
Új koncertek