Megtartanak egy fesztivált decemberben – úgy igazán, élőben, nézőkkel

2020/11/30  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

A Fonográf fesztivál Komáromban (Komárno) lesz december 3. és 6. között – és nincs köze a magyar zenekarhoz, úgy aposztrofálják magukat, hogy az "igényes kultúra fesztiválja. Egyetlen komncert lesz online, a többit – korlátozott számban – élőben tekinthetik meg a zenére éhezők, természetesen (nem az) a nézőterek ötven százalékos kihasználtsága, valamint a szükséges óvintézkedések betartása mellett.

Megtartanak egy fesztivált decemberben – úgy igazán, élőben, nézőkkel

Az 5 és fél millió lakosú Szlovákiában az országos (ingyenes) tesztelés első fordulójában hivatalos adatok szerint mintegy hárommillióan, a másodikban valamivel több mint kétmillióan vettek részt. A fertőzöttek aránya a két koronavírus-tesztelés között a kormány által közzétett adatok szerint 58 százalékos csökkenést mutatott. Decemberben újabb teszt várható. Szomszédainknal a szigorú intézkedések és a tesztelés kombója meghozta az eredményt: ott már november közepén kinyithattak a mozik és színházak.

Épp ezért a Fonográf Polgári Társulás vezetősége úgy döntött, nem hagyja „elúszni” a 9. Fonográf Fesztivált. Igaz, a testvérhelyszínek koncertjeit átrakták márciusra, de így is lesz mit nézni-hallgatni a komáromi Tiszti Pavilonban és az Egressy Béni Városi Művelődési Központban:

December 3-án a Parno Graszt nyitja a fesztivált, másnap  a Pósfa zenekar, majd a Vadkerti Imre és barátai elnezvezésű formációl ép fel, december 5-én Agócs Gergely és a Parapács zenekar szórakoztatja a kiéhezett nagyérdeműt, december 6-án az Ötödik Évszak zenekar játszik „élőben” a Tiszti Pavilonban, este 18.00 órakor pedig záróakkordként  Lakatos Róbert és barátai lépnek színre.

A rendezvény egyetlen online koncertje december 6-án 10.30-tól lesz: Paár Julianna: Kerekerdő című előadását streamelik.

via ma7sk

 

 

 

Fonográf fesztivál, Komárom, Szlovákia, Parno Graszt

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek