Megvannak a Bondoró Fesztivál legelső fellépői

2020/11/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

2021-ben a Bondoró Fesztivállal nyitja a nyarat Kapolcs. A szervezők sok meglepetéssel, különleges attrakciókkal és újításokkal is készülnek a harmadik utcaszínház fesztiválra.

Megvannak  a Bondoró Fesztivál legelső fellépői

Immár két sikeres évet tudhat maga mögött a Bondoró Utcaszínház Fesztivál, amelyet először 2019-ben rendeztek meg a Balaton-felvidék sokak által ismert aprócska településén, Kapolcson. A szervezők az első év zárultával nagy ambíciókkal vetették bele magukat a második fesztivál szervezésébe, ami ebben az évben az eredeti elképzelésektől eltérően végül nem nyárindító eseményként zajlott. Sok újraszervezést követően a járványügyi helyzet miatt végül bohém hétvégével búcsúztatta a Bondoró az idei rövidke nyarat.

A fesztivált megálmodó Viprodukció Fesztiváliroda már szervezi a következő Bondorót , amely 2021-ben ismét nyárindító eseményként tér majd vissza Kapolcsra 2021. június 11-13. között.

A színpadi programok mellett a  zenekedvelők sem fognak unatkozni. Az már biztosnak tűnik, hogy a  Swing à la Django fellép a harmadik Bondorón. A zenekar különleges stílusötvözetet teremtett, zenéjük hangzásában harmóniára talál a magyar autentikus zene, a francia manouche swing és sanzonok világa, a tangó és a jazz, melynek eredménye ez az egyedi stílus, melyet ők hungarian django swingnek neveznek. Az is megvan már, hogy a Torkolat-Sörkertbena Mörk zenekar két tagja, vagyis a Mark & Jason duó mutatkozik majd be.

Jó, jó, két név még elég karcsú kezdet, de a színpadi programokkal együtt már jobban állnak – de már az is nagy szó, hogy arról adhatunk hírt, hogy egy fesztivál LESZ!

Bondorodó Fesztivál, 2021. nyár, Kapolcs

 

 

Szólj hozzá!


Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri koncerthelyszínén

Elindult a szezon a Zene Háza szabadtéri...

Ha nyár – sőt, ha május és jó idő –, akkor jórészt ingyenes programokat kínál a Szabadtéri színpad a Zene Házában, egészen szeptember...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Először koncertezik Magyarországon a Take That

Európai turnéjuk alkalmával a This Life című, novemberben megjelenő vadiúj albumukat a magyar közönségnek is bemutatják. A jelenleg trió felállásban tevékenykedő együttes – Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata – több mint harmincéves pályafutása során először jön hozzánk, 2024. július 3-án friss lendülettel veszik be...

Nevezz meg negyven magyar slágert!

Hogyan születtek a legendás magyar slágerek? Tényleg slágerekről van szó, amikor szó van róluk. S ez nem a szerzőkön múlt. A kötet több kérdést is felvet, de le sem tudtam tenni. S ez sokat jelent :)

Partra magyar! – bejövős fesztivál Ráckevén

Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a nagy népszerűségnek örvendő ráckevei Duna-part Feszt 2024. július 4-6 között.
Új koncertek