Micimackó azért nem fog megfagyni a Gyerek Szigeten...

2026/06/05  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A vakáció első hétvégéje sok családban évek óta ugyanazzal a programmal kezdődik: irány a Hajógyári-sziget. A Generali Gyerek Sziget idén június 19. és 21. között várja a gyerekeket és szüleiket, ráadásul továbbra is ingyenesen. A háromnapos rendezvény egyik legfontosabb hagyománya sem változik: péntek délután ismét Halász Judit koncertje nyitja meg a nyári szünetet.

Micimackó nem fog megfagyni a Gyerek Szigeten

A fesztivál Nagyszínpadán ezúttal a gyerekek kedvencei váltják egymást. A pénteki programot a Superar gyermekkórus és a Majorka Színház „A só” című előadása vezeti fel, majd érkezik Halász Judit és a „Csiribiri”, amely generációk óta összeköti a szülőket és a gyerekeket. Szombaton a Lóca Együttes, a Belvárosi Betyárok és a Kaláka gondoskodik a zenéről és a mesékről, vasárnap pedig az Apacuka, a Kámfor Bábszínház és a Kiskalász zenekar zárja a hétvégét.

A szervezők idén több újdonsággal is készülnek. Ezek közül talán a legérdekesebb a „Hajógyári-sziget meséje” elnevezésű közösségi mesealkotás, amelyben a gyerekek maguk alakíthatják a történetet. A nap során minden résztvevő hozzáadhat egy szereplőt, helyszínt vagy eseményt a közös fantáziavilághoz, amelyből estére megszületik a sziget saját meséje.

A Gyerek Paradicsom helyszínen a természet kerül nagyító alá. A Természetközeli Relax Kabin hangokkal, illatokkal és különféle érzékszervi élményekkel várja a látogatókat, míg a Titkos Kert workshopon a gyerekek saját kis növénykertet készíthetnek. A legkisebbeket a Platán Babaszínpad fogadja mondókákkal, mesékkel és hordozós programokkal, a Néprajzi Múzeum pedig minden korábbinál nagyobb területen kapcsolódik be a fesztivál életébe.

Természetesen a régi kedvencek sem maradnak el. Visszatér a Karamella Cirkuszvilág zsonglőrökkel, artistákkal és bohócokkal, ahogy újra megnyitja kapuit a Karzat Színház különleges játékfalva, Kukutyin is, ahol a gyerekek játék közben ismerkedhetnek meg a régi mesterségekkel. Emellett állatsimogató, óriás ugrálóvár, rekeszmászás, társasjáték-helyszín, cserkésztábor és számos ügyességi program várja a családokat.

Aki inkább alkotna, annak a Kézműves Palota kínál egész hétvégés elfoglaltságot. Készülhetnek virágkoszorúk, papírkoronák, szuperhősfigurák, lepkék, legyezők és gyöngyfák, így valószínűleg senki sem távozik majd üres kézzel.

Halász Judit a felnőtteket is megörvendezteti majd – de ez egy kicsivel másabb buli lesz párhéttel később :)

50 előadó hat órán keresztül Bródy János dalait énekli majd a Szigeten




Gyerek Sziget, Halász Judit

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek