Minden, ami hegedű – ezzel a fesztivállal indul az új év

2026/01/05  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Három napon át a hegedű kerül a középpontba Budapesten: 2026. január 9. és 11. között a Concerto Budapest az évad legnagyobb tematikus eseményével, A Hegedű Ünnepével várja a közönséget a Zeneakadémián és a BMC-ben. A fesztivál tizenegy koncertjén több mint húsz, hegedűre íródott mű hangzik el, a magyar hegedűművészet legjelentősebb alkotóinak közreműködésével.

Fotók: Andrej Grilc, Emmer László

A fesztivál művészeti vezetője, Keller András számára az esemény személyes jelentőséggel is bír: a program egyúttal tisztelgés egykori mestere, Kovács Dénes emléke előtt, akinek tanítása meghatározó szerepet játszott a magyar hegedűművészet több generációjának pályáján. A fesztivál e hagyomány továbbélését és átörökítését is célul tűzi ki.

A Hegedű Ünnepe egyszerre ad átfogó képet a hangszer gazdag repertoárjáról és a magyar hegedűjáték jelenéről, miközben teret nyit a fiatal generáció megszólalásának is. Devich Gábor, a Concerto Budapest főigazgatója szerint a fesztivál lényege éppen ebben rejlik: a hagyomány és a megújulás találkozásában, amely világosan megmutatja, milyen kivételes értéket képvisel a magyar hegedűművészet ma.

A rendezvény a hangszer sokoldalúságát és a hozzá kötődő műfajok gazdagságát mutatja meg, miközben alkalmat teremt a magyar hegedűiskola különböző generációinak találkozására. A színpadon olyan művészek váltják egymást, mint Banda Ádám, Baráti Kristóf, Kállai Ernő, Kelemen Barnabás, Keller András, Kokas Katalin vagy Pusker Júlia, mellettük pedig a legfiatalabb tehetségek is bemutatkoznak: Teo Gertler, Abouzahra Amira (képünkön középen) és Mariam, Maya Kasprzak, valamint a képünkön is látható ifjú tehetség, Kelemen Gáspár.

A nyitónap helyszíne a BMC, ahol Mozart és Bach hegedűversenyei kerülnek fókuszba. A klasszikus repertoár megszólaltatásában a fiatal művészek és a tapasztalt előadók együtt vesznek részt: Mozart művei Kokas Katalin (képünkön balra) tanítványainak előadásában, a Budapesti Vonósok közreműködésével hangzanak el, míg Bach darabjait Baráti Kristóf és Keller András tolmácsolja a Camerata Pelsonore társaságában.

Az est különleges színe a Muzsikás Együttes fellépése, amely a klasszikus és a magyar népzenei hegedűshagyomány között teremt természetes kapcsolatot.

Január 10-én és 11-én a Zeneakadémián a hegedűversenyek és a kamarazene kerülnek előtérbe. A programban helyet kapnak a legismertebb versenyművek Sibeliustól Mendelssohnon és Csajkovszkijon át Beethovenig és Dvořákig, ugyanakkor ritkábban hallható darabok is megszólalnak, köztük Hubay Jenő és Nádor Mihály hegedűversenyei, Bruch kettősversenye, valamint Ysaÿe szólószonátáinak teljes sorozata. A kamarazenei kínálatban Schubert két ikonikus műve, A halál és a lányka kvartett és a C-dúr vonósötös szerepel a Keller Quartet és Kokas Dóra közreműködésével.

A fesztivál egyik különleges vállalkozása Vivaldi A négy évszak című művének melodramatikus feldolgozása Kokas Katalin előadásában, amelyben a barokk zene és a színházi kifejezésmód találkozik. A koncerteken a Concerto Budapest mellett a Szent István Filharmonikusok, a Budapesti Vonósok, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Camerata Pelsonore és a Muzsikás Együttes is közreműködik.

Az adatbázisunkban minden koncertre megtalálhatók a jegyek.
A részletes program itt.

 

 

A hegedű ünnepe

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek