Mint hal a vízben... – gasztrofesztivál Siófokon koncertekkel

2019/10/04  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Igazság szerint ezek a halak már jócskán kint vannak a vízből, sőt, úgy jártak, mint a katica bogárka, forróba is beletették őket. Ha ezen az akadályon átugrunk, akkor az utolsó napfényes őszi hétvégék egyik lehetséges programjának közepén találhatjuk magunkat.

Fotó: tastehungary.com

Október 4-6. között rendezik meg a siófoki Halfesztivált főzőversenyekkel, vásárral, gyerekprogramokkal és ingyenes koncertekkel. 

Október 4-én, pénteken kezdődő fesztivál három napja alatt a halételeké lesz a főszerep, de a gyerekprogramok és a koncertek sem maradhatnak el a gasztroélmények mellől. Pénteken egy különleges formáció érkezik Siófokra: a Bud Spencer & Terence Hill emlékzenekar, akik az ikonikus páros filmjeinek zenéit adják elő élőben, és most először lépnek fel a városban. Majd a népszerű magyar slágerek rockosított verzióját játszó Zorall zenekar ad koncertet.

Szombaton délelőtt rendezik meg a Civil Halpikniket és Főzőversenyt, ahol a siófoki egyesületek és civil szervezetek mérkőznek meg egymással halászlé és egyéb halétel kategóriában. Az elkészült ételeket a fesztivál látogatói is megkóstolhatják majd. A kora délutáni eredményhirdetés után az Aranyudvar mesezenekar játszik, majd tánc- és sportbemutatókat láthat a közönség. A nap fő fellépője Pásztor Anna és zenekara, az Anna & the Barbies lesz.

Vasárnap is lesz főzőverseny, ezúttal a fesztiválon résztvevő gasztrokereskedők mérik össze  tudásukat kreatív halételeket készítve. A díjak átadása után Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar játszik, majd két bulizenekar koncertje zárja a fesztivált: fellép a siófoki Chameleon együttes és a budapesti Midlife Crisis – ez utóbbiak sodrós bulizenét játszanak, lehetetlen ülve maradni, de addigra már úgyis hűvös lesz :)

Bónusz

A rendezvény ideje alatt borkereső játékot is indítanak. A Halfesztivál minden napján elrejtenek 2 borítékot Siófok egy bizonyos pontján... A további feladatokat itt találjátok. A nyeremény értelemszerűen egy üveg bor.

Halfesztivált, Siófok, Bud Spencer & Terence Hill, Zorall, Anna & the Barbies

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek