Ne ijedjeTEK meg: készültség lesz a Szigeten (is)

2017/06/14  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MNO

A terrorelhárítók a Szigeten saját bevetési egységgel lesznek jelen – adta hírül a Magyar Nemzet.

Ne ijedjeTEK meg: készültség lesz a Szigeten (is)
Ne ijedjeTEK meg: készültség lesz a Szigeten (is)

Terrorveszély miatt fújták le egy hete Berlinben a Rock am Ring fesztivált, erről mi is beszámoltunk, pedig kilencvenezren váltottak jegyet előzetesen. Magyarországon már hosszú évek óta fut a nyári fesztiválszezon olyan rendezvényekkel, melyek ezres, tízezres, sőt a Sziget esetében százezres nagyságrendben vonzanak nézőket, köztük rengeteg külföldit is.

A Sziget vendégeinek egy vócsert, részvételre jogosító igazolást kell megvásárolni, és ahhoz, hogy ennek fejében megkapják a belépésre jogosító karszalagot, érvényes fényképes okmánnyal kell igazolniuk magukat. Ezzel adataik bekerülnek egy olyan adatbázisba, ami alkalmas a hamis vagy lejárt okmányok kiszűrésére is.A beléptetőkapuknál „rejtett és demonstratív technikai eszközök” révén szűrik ki a csomagokban az esetleges fegyvert és veszélyes tárgyakat, anyagokat Ezenkívül a fesztivál területén kamerarendszer is működik, ráadásul arcfelismerő funkcióval a könnyebb azonosításért.

Operatív törzs működik majd a Szigeten is, és emellett a Terrorelhárító Központ külön bevetési egységgel is jelen lesz, mint ahogy a BRFK is küld fedett nyomozókat a fesztiválra.

Arról, hogy a többi fesztivállal mi a helyzet és milyen szomorú példák voltak eddig a nagy rendezvényeken elkövetett terrorcselekményekre, a cikkben bővebben olvashattok.


 

 

Szólj hozzá!


Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd a hetvenes DJ-ről szóló film

Zajkapitány: az A38-on és a Turbinában is forog majd...

Szabó Márton István filmje egy abszurd humorú történet, amely a budapesti éjszakában készül, sok zenével. A jeleneteket többek között olyan...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén örültünk, hogy nem esett az eső abban a másfél órában. És azért hömpölygésinek sem lehetett nevezni a bejutást. Billy Idol három év után tért vissza a tett színhelyére, a Budapest Parkba.

FACT CHECK: tényleg Michael Jackson lányával fog turnézni a QOTSA?

Nem kacsa: a Queens of the Stone Age őszi amerikai turnéján Paris Jackson, Michael Jackson lánya csatlakozik Josh Homme-ékhoz előzenekarként (mindketten a Live Nation-höz tartoznak amúgy).
Új koncertek