Nehéz volt előcsalogatni, de holnap beköltözik az ördög a katlanba

2023/07/31  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Több mint félezer programot, köztük színházi előadásokat, irodalmi eseményeket, képzőművészeti és családi rendezvényeket, koncerteket kínál augusztus 1. és 5. között a 16. Ördögkatlan fesztivál.

Fotó: Ördögkatlan Fesztivál

Idén a baranyai Nagyharsányban, az ahhoz közeli szoborparkban, Beremenden, a palkonyai Mokos Pincészetnél és a Kisharsányhoz tartozó Vylian szőlőbirtokon tartják meg a rendezvényt, amelyre több mint százezer látogatót várnak.

A fesztivál társigazgatója, Bérczes László azt nyilatkozta, hogy nem kívántak szűkíteni a kínálaton, ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy az idei fesztivál költségeit nehéz volt előteremteni: a költségvetés nagy részét a jegyárbevételek – így a több száz támogatói jegyből befolyó összeg is – és az állami támogatás teremti meg, a kulturális mecenatúra kis arányban tudott csak hozzájárulni a rendezvényhez.

Az Ördögkatlan másik társigazgatója, Kiss Mónika elmondta: az elmúlt másfél évtizedben folyamatosan formálódott a rendezvény programsora, de a legtöbb esemény tiszteleg az alapító Cseh Tamás szelleme, munkássága előtt. Hozzáfűzte: a fesztivál programja egy éven át formálódik, és – a hagyományok továbbvitele mellett – igyekeznek mindig teret engedni az újdonságoknak is.

A fiatal zenekaroknak teret adó Árokpart Bárban idén négy ukrán zenekar is fellép, lesz ukrán kézműves foglalkozás, táncház és énektanítás is.

Az idén tízéves Faluturisták most rendhagyó idegenvezetésre, a beremendi cementgyárba invitálja a látogatókat.

A fiatal színházak produkciói, az irodalmi események és a néphagyomány köré épülő rendezvények mellett egy "indián rezervátum" is várja majd a látogatókat. A rezervátumban öt indián sátor áll majd a központi tűzgödör körül: a T.I. (természetes intelligencia), az érzékelés, az emlékezet, a képzelet és a szerelem sátra.

Az Ördögkatlan idén a fiatal előadókra és a független színházra koncentrál: díszvendég lesz a több produkcióval is érkező Jurányi Ház, a "független, alternatív alkotók menedéke" és Másik János, "az egyik legizgalmasabb, legsokoldalúbb, virtuóz magyar zenész és előadó", továbbá a Magyar Zene Háza, amely a nagyharsányi református templomban és Beremenden kínál koncerteket, programokat.

A néphagyomány a Folkligetben, a Folkudvarban és utcai táncházakban jelenik majd meg: Paár Julcsi éneke, a Sárarany muzsikája, a Ziránó színházi előadásai, ékszerkészítés és lélekmadár-faragás, kosárfonás és nemezkészítés, népi játszótér és kékfestő-kiállítás, meseszó szórakoztatja majd a katlanozókat.

Lesz az Ördögkatlanon mezítlábas éjszakai szerenád és régészkedés a Nemzeti Múzeum munkatársaival, workshopot tart Tim Carroll és Alexis Milligan is.

Mások mellett fellép - Cseh Tamás dalait is énekelve - a Csaknekedkislány és a Balaton, Lovasi András és Beck Zoli.

A fesztiválról részletes információk a www.ordogkatlan.hu-n, valamint a fesztivál Facebook-oldalán olvashatók.

Ördögkatlan, fesztivál

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek