Nem lesz szelfizés az Anna and the Barbies fesztiválján

2018/06/27  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Az Anna and the Barbies zenekar szervezésében idén immár hatodik alkalommal rendezik meg a Woodstock az Ugaron elnevezésű fesztivált az ópusztaszeri Akhal Ménes területén július 4-től 7-ig.

Nem lesz szelfizés az Anna and the Barbies fesztiválján

A rendezvény a zenekar rajongótáborából, egy kevesebb mint száz fős csapatból nőtte ki magát egy többnapos összművészeti és egyben ökobarát fesztivállá, amely egy festői hangulatú természetvédelmi területen rendezkedik be.

A fesztiválon lesz zene, irodalom, film, tehetségkutató, koncertet ad mások mellett a Vad Fruttik, a Supernem, a házigazda Anna and the Barbies, a Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, a 30Y, az Ivan and the Parazol, a Jónás Vera Experiment, a Soerii&Poolek, az Elefánt, a NAZA, az Apey and the Pea, Hangácsi Márton, Frenk, a Mörk, a Grand Mexican Warlock, a Qualitons, Antonia Vai, a Maszkura és a Tücsökraj és lesz Random Trip is.


A Woodstock az Ugaron tizenhárom helyszínén több mint száz program várja a látogatókat. Lesz csillagösvény, filmvetítés, irodalmi sátor, zenei workshopok, kézműves programok, bemutatkoznak a helyi termelők, gazdag lesz a gasztronómiai kínálat. A jurtaszállások, a kemping, a tó, az árnyas, erdős területek és a ménes is a rendezvény szerves részét képezi.

"Célunk kiragadni a tömeget az elektronika fogságából, és felemelni a fejeket a telefonokból interaktív programokkal, az offline közösségi lét újra átélésével" – nyilatkozta Pásztor Anna, a fesztivál háziasszonya. Mint mondta, a leszakadást telefonparkolóval szeretnék elérni, kihelyeznek "No selfies" feliratú táblákat is és korlátozzák a koncerteken a videózást. A fesztivál sajátossága ugyanis felhívni a figyelmet az emberi kapcsolatok fontosságára.

A fesztiválon esténként három koncert lesz a Puszta Nagyszínpadon. A második legnagyobb, fedett színpad egy jurta belsejében kapott helyet, és háromszáz fő befogadására alkalmas. A központi jurtában lesz a fedett kisszínpad, amelyen esténként tábortűz mellett egy-egy ismert magyar rocksztár ad "egyszálgitáros", csendes-ülős akusztikus koncertet.

A diszkó a hajnalig tartó bulik helyszíne, de lesz chill out zóna is, egy csendes eldugott sziget az erdő közelében, jógával, chill zenével, baba-mama sarokkal, masszázzsal és spirituális feltöltődési lehetőségekkel. A szervezők nagy figyelmet fordítanak a környezetvédelemre: a látogatók kedvező áron léphetnek be az ópusztaszeri Csillagösvény Útvesztő Öko-élményparkba.

Az irodalmi programok keretében íróakadémiás fiatal tehetségek mutatkoznak be, a filmes programok között olyan hazai és nemzetközi zenei témájú alkotásokat vetítenek le, mint a Woodstock című dokumentumfilm, a Jack White és Jimmy Page szereplésével készült It Might Get Loud vagy a Pink Floyd-féle The Wall. A hazai zenei témájú filmek között lesz a Napozz Holddal (Kispál és a Borz), a Quimby-koncertfilm és az Anna and the Barbies dokumentumfilm-mozija, az Álmatlan.

Idén első alkalommal tehetségkutatót is rendeznek a fesztiválon a Tálentum színpadon. A szervezők június 27-ig várják azon legfeljebb tízfős társulatok, zenekarok, csapatok, művészeti műhelyek jelentkezését, amelyek meg akarják mutatni tudásukat.

 

Anna and the Barbies, Woodstock az Ugaron, szelfi

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek