Nem lesz többé Világzenei Színpad a Szigeten

2018/10/26  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

A Lángoló Gitárok értesülése szerint 19 év után megszűnik a Sziget egyik emblematikus helyszíne, a Világzenei Színpad.

Sziget 2018 – Világzenei Színpad

A döntést azzal a jelenséggel magyarázzák, amelyet mi is évek óta szomorúan figyelünk: Kardos József, a fesztivál programigazgatója elmondta a portálnak, hogy évről évre kevesebben voltak kíváncsiak a műfajra. Noha az egyébként ikonikus színpad előtti tér akár tízezer ember befogadására is alkalmas, ennek ellenére esténként csupán 500-1000 érdeklődő volt csak a réten... Ez egyrészt költségvonzatában sem túl szerencsés, másrészt kínos pillanatok is adódtak egyes fellépők esetében.

Emlékeztek még arra az időre, amikor a színpad egészen hátul volt, és a dombon ülve hallgattuk a zenét? Itt láttam először a Leningradot, itt feküdtem hanyatt a Gothan Project koncertjén...Jó, akkor még a mellette levő kocsmát is Dalmát Pincének hívták...

S akkor mi lesz a világzenével eztán a Szigeten? A szervezők szerint a műfaj már amúgy is belekúszott a nagyszínpados előadók műsorába, másrészt a zenefogyasztási szokások kissé hűtlenek lettek a világzenéhez... Ha majd újra éheznek rá, meggondolják. Mindenesetre a szűken vett világzene nagy nevei már nem kapnak behívót a 2019-es Szigetre, de a helyet nem szántják be sóval, valószínűleg az Afrika Falu és/vagy a Hungarikum Falu és/vagy a Karaván Sátor foglalhatja el az egykori Világzenei Színpad területét.

Sziher 2019, Világzenei Színpad

 

 

Szólj hozzá!


A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A Bujtor István Filmfesztivál is elköltözik

A héten ez már a második költözködős-fesztiválos hírünk, a másik a cikk végén. Másfél évtized után Balatonszemesről Keszthelyre teszi át...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Loreena McKennitt ismét elhozza Budapestre a kelta zene varázslatos világát

A többszörösen díjazott kanadai énekesnő és dalszerző – 2004-ben megkapta a Kanada Rendjét, és 2013-ban Franciaország Nemzeti Művészetek és Levéltárak Lovagja lett – 2024-ben 24 állomásos tavaszi európai turnéja keretén belül Budapestre is ellátogat, március 24-én érkezik az MVM Dome-ba.

Koncz Zsuzsa az Arénában: Jelbeszéd 2.0

Az énekesnő tizennegyedszer lép a Sportaréna színpadára, legutóbb tavaly adott ott koncertet – április 13-án a közelmúltban készült Koncz Zsuzsa-albumok, így a Tündérország, a Vadvilág és a Szabadnak születtél dalai csendülnek fel a Jelbeszéd 2.0 elnevezésű koncert égisze alatt.

Az Oasis debütáló lemezét hozza el Liam Gallagher a Szigetre

Újabb fellépőket jelentett be a Sziget. A most közzétett majd' 50 előadó között szerepel Liam Gallagher, generációjának egyik legsokszínűbb és legsikeresebb előadója, az idénre új albumot is ígérő Halsey, a 8 Grammy-t birtokló Skrillex, a 21. század egyik legkiemelkedőbb pop’n’soul énekesnője, Janelle Monáe, az idei Brit...

Kalóztól kongáig: öt jó koncert a közelgő Budapest Ritmo fesztiválon

A Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló Budapest Ritmo idén is igazi zene csemegékkel szolgál. A már bemutatott fellépőkön kívül – link a cikk végén – további ajánlatokat teszünk régi/új izgalmas előadók felfedezésére.
Új koncertek