Nem rendezik meg többet Svédország legnagyobb fesztiválját

2017/07/05  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu

Az első évben még talán elszigetelt jelenségnek hitték, az idei események azonban túlmutattak ezen: a svéd hatóságok egy esetben nemi erőszakról, 11 esetben szexuális zaklatásról számoltak be az idei Bravalla Fesztiválon, amely a múlt szerdától szombatig tartott Norrköping városában.

Fotó: Oskar Omne/Bråvalla

Mi ez a sok nemi erőszak Svédországban? – tette fel a kérdést az Index.

A szexuális bűncselekményekben Svédország abszolút listavezető Európában: 2010-es adatok alapján 100 ezer svéd lakosra 63,5 nemi erőszak jut, míg Németországban csak 9,4. Nálunk mindössze 2,5 nemi erőszak jut 100 ezer magyarra.

A szélsőjobboldali sajtó és az amerikai elnök általában a bevándorláspárti svéd politikusokat okolja a sok szexuális erőszak miatt. Pedig az igazi ok, hogy Svédországban sokkal szigorúbban állnak a szexuális zaklatás és erőszak kérdéséhez, és olyan eseteket is szexuális bűncselekménynek könyvelnek el, amelyek máshol csak kisebb súlyú zaklatásnak minősülnének.

Emellett a hatóságok arra bátorítják az áldozatokat, hogy minden esetben jelentsék be, ha zaklatják őket. Más országokban ennek ellenkezője jellemző: a nők elleni erőszakos cselekményeket jelentős látencia jellemzi, sok eset soha nem kerül a hatóságok látókörébe.

A nemi erőszak áldozatát sajtóértesülések szerint Håkan Hellström svéd művész – a rendezvény egyik fő fellépője – előadása alatt támadták meg. 

A tavalyi fesztivál után a Mumford and Sons brit zenekar – a Bravalla 2016 egyik headlinere – bojkottot hirdetett a rendezvénnyel szemben. Ennek ellenére az idei rendezvényen elég szép volt a felhozatal, fellépett többek között a Linkin Park, Martin Garrix, a The Killers, a Sabaton, a System Of A Down, Danko Jones, Ellie Goulding, a Gogol Bordello, a Scooter is. 

A történtek árnyékában a fesztiválszervező azt nyilatkozta, hogy törlik a Bravalla 2018-at.

"Szavakkal nem lehet leírni, milyen hihetetlenül szomorúak vagyunk, sajnáljuk és mélységesen elítéljük mindazt, ami történt ezt" – olvasható a fesztivál honlapján. A szervező hozzátette, hogy bár mindent megtettek, hogy biztonságos fesztivál-élményt nyújtsanak, "Egyes férfiak – mert férfiakról beszélünk – nyilvánvalóan nem tudnak viselkedni. Szégyen."

Foto: ReutersA tavalyi rendezvényen a svéd rendőrség szerint legalább öt nemi erőszakot és 12 szexuális zaklatást jelentettek. Ugyanezen a hétvégén több mint 30 szexuális zaklatás történt egy másik svéd fesztiválon (Putte i Parken, Karlstad).

Forrás

Bravalla Fesztivál, Svédország, szexuális zaklatás

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek