Paradisum: rangos fesztiválon debütál a Recirquel társulat új előadása

2024/07/30  ·   Fesztivál   ·  koncert.hu, MTI

Újra az Edinburgh Fringe Fesztiválon mutatja be legújabb produkcióját a Recirquel társulat – a Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.

Paradisum: rangos fesztiválon lép fel a Recirquel társulat

Az évi kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe a világ egyik legnagyobb művészeti és kulturális ünnepe, a jegyeladásokat tekintve az olimpia és a labdarúgó-világbajnokság után a harmadik legnagyobb rendezvénysorozat a világon. A fesztivál idén is mintegy négyhetes programmal és csaknem négyezer produkcióval várja az érdeklődőket a világ minden tájáról.

A Recirquel ötödik alkalommal kapott meghívást a Fringe-re, ahol idén is a fesztivál egyik fő helyszínén, az Edinburgh óvárosában található, egykori templomból átalakított színház, a The Roxy központi színpadán lépnek fel a magyar művészek. Vági Bence a kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző produkcióját augusztus 1. és 24. között 21 alkalommal láthatja majd a közönsége.

Az előadás több hónapos összeművészeti alkotómunka eredménye. A kreatív folyamatban fontos szerepet játszottak a társulat korábbi produkcióból ismert előadóművészek, Horváth Zita, Illés Renátó és Zsíros Gábor, a Paradisum társ-koreográfusai, valamint Várnagy Kristóf, aki Holp Nándor és Schlecht Aliz mellett kreatív munkatársként vett részt az alkotófolyamatban. A látványtervezésben Kasza Emese, a fényhatások megtervezésében Lenzsér Attila vett részt, az előadás létrehozásának technikai vezetője Vladár Tamás, a zeneszerző Szirtes Edina Mókus, a sound designer pedig Terjék Gábor volt.

A Paradisum magyarországi premierje október 10-én lesz a Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében a Müpa Sátorban.

Recirquel, Paradisum, Fringe Fesztivál, Edinburgh

 

 

Szólj hozzá!


Készen áll a SZIN ötösfogata - végleges a színpadok programja

Készen áll a SZIN ötösfogata - végleges a...

Ha a fesztiválszezon egy lejátszási lista lenne, akkor a SZIN lenne rajta a „Best of”. Augusztus végére már pontosan látszik, kik voltak a nyár...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

The Smiths már nem tér vissza – csak Morrissey –, de a legfontosabb dalai újra megjelennek

Mindössze öt évig léteztek, mégis generációk tanulták meg tőlük, hogyan lehet egyszerre melankolikusnak, ironikusnak és elementárisan gitárcentrikusnak lenni. Most újra a figyelem középpontjába kerülnek: július 24-én ismét megjelenik a THE SMITH két klasszikus válogatáslemeze, a Best... I és a Best... II, amelyek 1992 óta...

Sting előzenekara visszajön!

Az ír Dea Matrona rockduót a magyar közönség a Sting 3.0 turné budapesti állomásának előzenekaraként ismerhette meg. Jövő tavasszal ismét Budapesten láthatjuk őket, ezúttal azonban már önálló koncertet adnak: Mollie McGinn és Orláith Forsythe március 7-én lép színpadra a Turbina Kulturális Központban.
Új koncertek