Rocktól elektronikáig: újabb neves előadókat jelentett be a Sziget

2026/02/03  ·   Fesztivál   ·  Labancz Andrea

Több mint negyven új fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál: a friss nevek között világszintű rock- és popsztárok, meghatározó hip-hop és indie előadók, valamint az elektronikus zenei színtér ikonikus alakjai is szerepelnek. A szervezők szerint a 2026-os program nemzetközi összevetésben is erős, miközben továbbra is a műfaji sokszínűség és az élményközpontúság marad a fókuszban.

Scott Legato, Getty Images

Újabb lendületet kapott a Sziget 2026-os zenei programja: a frissen bejelentett több mint negyven fellépő jól mutatja, hogy a fesztivál idén is a nemzetközi élmezőnyre céloz. A névsorban olyan előadók szerepelnek, akik a legnagyobb fesztiválok headliner-sávjaiban mozognak, miközben teret kapnak a kortárs pop, a hip-hop, az indie és az elektronikus zene aktuális, formáló alakjai is.

A bejelentést Gerendai Károly, a Sziget alapítója azzal vezette fel, hogy a későn induló szervezés ellenére végül sikerült erős nemzetközi mezőnyt összeállítani. Megfogalmazása szerint az eddigi lineup alapján a Sziget zenei kínálata a nemzetközi fesztiválpalettán is versenyképesnek tűnik, ugyanakkor hangsúlyozta: a fesztivál vonzereje mindig túlmutatott a nagy neveken. A cél továbbra is az, hogy a Sziget sajátos atmoszférája többet adjon egy hagyományos koncertélménynél, miközben a sztárfellépők iránt érkező közönség is magas színvonalú, friss és sokszínű programot kapjon. A szervezők szándéka szerint a fesztivál nemcsak leképezi, hanem alakítja is a zenei közízlést.

A korábban már bejelentett előadók – köztük a Twenty One Pilots, a Florence + The Machine, a SOMBR vagy Lewis Capaldi – mellé most olyan nevek csatlakoznak, mint a Bring Me The Horizon, amely az elmúlt években látványos szintlépéssel vált stadionokat megtöltő zenekarrá. A Grammy-jelölésekkel, BRIT Award-díjjal és világszerte több mint 7,2 millió eladott albummal rendelkező brit formáció mára a kortárs rock egyik legbefolyásosabb szereplője, és 2026-ban is stabil helyet foglal el a legnagyobb fesztiválok fő fellépői között.

A popzene oldaláról Zara Larsson érkezése erősíti a programot: a svéd énekesnő Midnight Sun című, tavaly megjelent albuma után új lendületet kapott karrierje, koncertjein pedig a látványos vizuális elemek, a koreográfia és az energikus előadás egyaránt hangsúlyos szerepet kap. Az indie-rock rajongóinak a Wolf Alice visszatérése lehet különösen izgalmas: a zenekar 2025 augusztusában adta ki The Clearing című albumát, és nem titkoltan kedvenc fesztiváljukra térnek vissza, miután korábban a Szigetet a legjobb fellépési helyszínüknek nevezték.

A hip-hop színtérből Loyle Carner csatlakozik a lineuphoz, aki kétszeres Mercury Prize-döntősként, BRIT- és NME-jelölésekkel, valamint több mint 1,1 milliárd streameléssel a műfaj egyik meghatározó kortárs alakjává vált. Hopefully! című legújabb albuma egy könnyedebb oldalát mutatja meg, miközben továbbra is személyes és társadalmi témákra épít. Az elektronikus és soul-elemekkel dolgozó Chet Faker szintén a Revolut Színpad programját erősíti, legfrissebb albuma, az A Love For Strangers február közepén jelenik meg. Ugyanezen a színpadon lép fel a Parcels is, amely több mint egymilliárd stream után, a LOVED című harmadik nagylemezével és telt házas nemzetközi turnékkal érkezik Budapestre.

Az elektronikus zenei kínálat különösen sűrű lett: a friss bejelentések között szerepel Nia Archives, aki a jungle és drum and bass műfajban vált meghatározóvá, a görög származású Argy, a techno egyik úttörője és a műfaj élő performanszainak megújítója, Richie Hawtin, valamint Sara Landry, aki kompromisszummentes, intenzív szettjeiről ismert. A Boiler Room színpadain felfutó Yousuke Yukimatsu is érkezik, akinek eklektikus szettjeiben akár New Order-dalok is felbukkanhatnak.

A hazai mezőnyt többek között Beton.Hofi erősíti, akinek „0” című albuma tavaly az Album Top 100 első helyén végzett. Mellette a frissen bejelentett magyar fellépők között ott van az Analog Balaton, az Ivan & The Parazol és Mehringer is, tovább színesítve a programot.

A most közzétett névsor ABC sorrendben az alábbi előadókat tartalmazza: Analog Balaton, Anetha, Argy, Beton.Hofi, Boys Noize, Bring Me The Horizon, Chet Faker, Coco & Breezy, Dimension, Dixon, Funk Tribu, Golden Hours, Health, Ivan & The Parazol, John Coffey, Kolibri, LEAP, Loyle Carner, Mehringer, Naïka, Nation Of Language, Nia Archives, Olympe, Parcels, Perturbator, Richie Hawtin, Rose Gray, Sara Landry, Sef, Sub Focus, Swimming Paul, Sylvie Kreusch, Syreeta, Tripolism, Trym, Vintage Culture, WhoMadeWho, Wolf Alice, Yousuke Yukimatsu és Zara Larsson.

A Szigetre már elérhetők a háromnapos bérletek, február 12. és 15. között pedig a Revolut egy kedvezményes, Valentin-napi páros, ötnapos bérletajánlattal készül. További részletek a fesztivál hivatalos oldalán érhetők el.

Sziget Fesztivál, 2026, Analog Balaton, Anetha, Argy, Beton.Hofi, Boys Noize, Bring Me The Horizon, Chet Faker, Coco & Breezy, Dimension, Dixon, Funk Tribu, Golden Hours, Health, Ivan & The Parazol, John Coffey, Kolibri, LEAP, Loyle Carner, Mehringer, Naï

 

 

Szólj hozzá!


Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James Hetfield-sztori túlélésről, veszteségről és újrakezdésről

Új fejezet kezdődött a víz alatt – a James...

Amikor James Hetfield 2026 márciusában, egy víz alatti merülés során megkérte Adriana Gillett kezét, a hír könnyen tűnhetett egy újabb különc...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Mindenféle harmonikák vs. cimbalom – jubileumi Cimbaliband koncert a Fonóban

A Cimbaliband 20 éves fennállását ünneplő koncertre március 21-én este kerül sor, mégpedig egy eddig soha nem látott formációban: az ünnepi koncerten három kiváló harmonikás csatlakozik Unger Balázs virtuóz cimbalmos csapatához, így összesen kilenc zenész lesz a színpadon, akik közül többen gyerekkoruk óta együtt muzsikálnak.

Majdnem egy évtizednyi szünet után lép fel a Tankcsapda az Arénában

Egészen pontosan: kilenc év után ad ismét önálló koncertet a Tankcsapda a Papp László Budapest Sportarénában március 28-án. Ezen az estén mutatkozik be hivatalosan a zenekar új gitárosa, Vörös Attila.
Új koncertek